Kalifornia: a szülők tudta nélkül buzdítják nemváltásra a tanulókat
Az iskola közreműködésével, az édesanyja tudta és beleegyezése nélkül kezdte magát fiúnak azonosítani egy lány tanuló Kaliforniában.
A gyermek édesanyja, Jessica Konen szerint a Montrey megyei Spreckels Union iskolai körzet egyik iskolája azt mondta lányának, Aliciának, hogy azért vannak negatív érzelmei, mert "nem tudja, hogy ki is ő valójában belül"- számolt be a Fox News.
Ezt követően az iskola megengedte a lánynak, hogy ezentúl a fiú mosdót használja, és férfi névmással kezdte el azonosítani a gyermeket. Amikor az anyuka rájött arra, hogy az iskola az ő tudta és beleegyezése nélkül fiúként kezeli a lányát, beperelte az iskolát. Azóta a lány úgy döntött, hogy újra lányként azonosítja magát.
Az édesanyát a per során a Center for American Liberty képviselte, amelynek következtében megegyeztek, hogy az iskola 100 ezer dollárt fizet majd neki. Konen azonban nem hagyja annyiban, elmondása szerint továbbra is harcolni fog a szülői jogokért.
"Meg kell érteniük, hogy hol a helyük, és ott is kell maradniuk. Az iskolák szörnyűek manapság. Továbbra is harcolni fogok ezért. Nem fogom hagyni, hogy ez más gyermekekkel is megtörténjen. Úgy érzem, hogy folytatni kell a harcot"
- mondta Konen.
Mark Trammell, a Center for American Liberty ügyvezető igazgatója szerint az ügy lényege, "a szülők és gyermekeik közötti szent kötelék fenntartása". - írja a Breitbart.
"A szülőknek eredendően joguk van ahhoz, hogy részt vegyenek a gyermekeik életét érintő kulcsfontosságú döntésekben"
- mondta Trammell.
Miután Alicia újra lányként azonosítja magát, Konen azt mondta, hogy a kapcsolatuk sokkal jobb lett, és ketten együtt dolgoznak azon, hogy megszüntessék "a szülők háta mögötti titkolózást" az iskolákban.
"Azt hiszem, mindkettőnknek nagy bátorság kellett ahhoz, hogy kiálljunk a nyilvánosság elé és elmagyarázzuk, mi történik"
- mondta.
"Szülők, legyetek éberek, figyeljetek. Azok a megérzések, amiket éreztek, valósak. Nem tudhatjátok, hogy az iskolában mit tanítanak. Legyetek aktívak, és ne féljetek megszólalni a gyermekeitek érdekében!”
- hangsúlyozta Konen.