Ugrás a tartalomra

Az iráni elnök új ígéretett tett: fellélegezhetnek a nők?

Hivatalba lépése utáni első sajtótájékoztatóján új bejelentéseket tett az új iráni elnök, Maszúd Pezeskian.

Iráni nők nézik a 2022es labdarúgó világbajnokságot egy kulturális központban az iráni Teheránban, Kép: Vahid Salemi/AP Photo

Irán új reformista elnöke, Maszúd Pezeskian bejelentette, hogy az erkölcsrendészet többé nem fogja „zaklatni” a nőket a kötelező fejkendő, azaz a hidzsáb viselése miatt.

Pezeskian, aki júliusban lépett hivatalba, elődje, Ebrahim Raisi után, ezt az első sajtótájékoztatóján jelentette ki. Ahogyan arról beszámoltunk, Raisi májusban vesztette életét egy helikopter-balesetben Azerbajdzsán közelében, egy hegyvidéki területen.

„Az erkölcsrendészetnek nem kellett volna szembeszállnia a nőkkel. Utána fogok járni, hogy ne zaklassák őket”

– mondta Pezeskian, amikor egy női újságíró rákérdezett a hidzsábbal kapcsolatos szabályokra.

Ez a bejelentés éppen Mahsa Amini halálának második évfordulóján érkezett. Amini, egy 22 éves iráni nő, aki 2022. szeptember 16-án halt meg, miután az erkölcsrendészet letartóztatta, mert nem viselte megfelelően a hidzsábot. Halála országos tiltakozásokat váltott ki, amelyek a „Nők, Élet, Szabadság” jelszóval kezdődtek, de hamarosan nyílt lázadássá váltak Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vezetője ellen.

A tiltakozásokat követő kemény fellépés több mint 500 ember halálát okozta, és több mint 22 ezer embert tartóztattak le.

Az utóbbi időben egyre több iráni nő sétál nyilvánosan hidzsáb nélkül, különösen napnyugta után. A közösségi médiában olyan videók jelentek meg, ahol nők és lányok fedetlen hajjal járnak az utcákon, miközben az ENSZ figyelmeztetett az iráni kormány fokozódó elnyomó intézkedéseire. Az ENSZ szerint az iráni nők továbbra is „másodrendű állampolgárokként” élnek.

Hamenei ajatollah eddig nagy akadálya volt a változásoknak. A 85 éves vezető korábban kijelentette, hogy a fejkendő levétele vallásilag és politikailag is tilos.

Azok a nők, akik vallásuk révén követik az iszlámot, a hidzsábot "Allah előtti jámborság és az idegen férfiak előtti szemérmesség jelképeként viselik." Iránban a hidzsáb és a fekete csador régóta politikai szimbólumnak számít.

Az ENSZ egy tényfeltáró bizottsága figyelmeztetett, hogy az iráni hatóságok tovább szigorítják az elnyomó intézkedéseket, amelyek még inkább korlátozzák a nők alapvető jogait. A jelentés szerint a biztonsági erők egyre gyakrabban alkalmaznak fizikai erőszakot, például verést, rúgást és pofonokat azokon a nőkön, akik nem viselik megfelelően a hidzsábot.

Bár Pezeskian reformokat ígér, sokan aggódnak amiatt, hogy a jelenleg végső jóváhagyás előtt álló "Hidzsáb és Erkölcsiség Törvény" még szigorúbb büntetéseket vezethet be, mint például pénzbírságok, hosszabb börtönbüntetések, valamint korlátozások a munkavállalásra és az utazásra vonatkozóan.

(Independent)

Legfrissebb