Anglia: ejtették a gondolatban imádkozó nő elleni vádakat


Az Egyesült Királyság nyugat-midlandi rendőrsége végül ejtette a vádat az ellen a nő ellen, akit tavaly márciusban másodszor is letartóztattak, mert gondolatban imádkozott egy abortuszintézmény körüli úgy nevezett "pufferzónában"- írja a Faithwire.


A nyomozás eredményére hat hosszú hónapon át kellett várni, amiért a rendőrség az Alliance Defending Freedom nevű hitvédő ügyvédi irodája szerint bocsánatot is kért az ügyfelüktől.

Isabel Vaughan- Spruce, életpárti aktivista, a March for Life UK társigazgatója, egy levélben értesül a döntésről,  amelyből megtudta, hogy a rendőrség ejtette az ellene felhozott vádakat, mivel "az eljárás elévülési ideje lejárt." - számolt be a Daily Mail.

A rendőrkapitányság szóvivője a levélben hangsúlyozta, hogy "nem lesz további vizsgálat és intézkedés az állítólagos üggyel kapcsolatban."

A rendőőrság letartóztatja a gondolatban imádkozó nőt egy birmingham-i abortuszklinika előtt. Kép forrása: GETTR/Calvin Robertson


A vádat azt követően ejtették, hogy Suella Braverman, britt belügyminiszter nyílt levélben arra utasította a rendőrkapitányságokat országszerte, hogy kerüljék a politizált rendőri tevékenységeket. - írja az ADF UK.
Braverman levele egyenesen azt írja, hogy "a csendes ima önmagában nem törvénytelen", és "a törvényes véleménynyilvánítás, még ha az esetleg másokat sérthet is, nem bűncselekmény".


Vaughan-Spruce nyilatkozatában George Orwell brit író "1984" című disztópikus társadalmi sci-fi regényére és elrettentő példájára utalt, mondván:

"Ez nem 1984, hanem 2023 - soha nem lett volna szabad letartóztatni vagy nyomozni ellenem pusztán a saját gondolataim miatt. A csendes ima soha nem bűncselekmény. Nagyra értékelem a West Midland Police döntését, és bocsánatkérését, viszont fontosnak tartom kiemelni ennek a megpróbáltatásnak a káros következményeit nem csak rám, hanem mindazokra nézve, akik az alapvető szabadságjogokkal foglalkoznak az Egyesült Királyságban. Ami velem történt, azt jelzi mások számára, hogy ők is letartóztatással, kihallgatással, nyomozással és esetleges büntetőeljárással nézhetnek szembe, ha rajtakapják őket az alapvető gondolatszabadságuk gyakorlásán"

– áll a közleményben.

"Most, hogy a hatóságok kétszer is megerősítették, hogy a csendes imádkozás nem bűncselekmény, amelyre a brit belügyminiszter is emlékeztet, hálás vagyok, hogy újra folytathatom az imádkozást a válságban élő várandós nőkért."

– hangsúlyozta.