A brit fiatalok negyede betiltaná a Bibliát

A brit fiatalok közel negyede nyilatkozott nemrégiben úgy, hogy nyitott lenne a Biblia betiltására, ha az egyesek szerint "gyűlöletbeszédet" tartalmazó részeket nem vágják ki belőle.- számol be a Faithwire.

A Whitestone Insights közvélemény-kutató csoport 2088 felnőttet kérdezett meg az Egyesült Királyságban arról, hogy egyetértenek-e a következő állítással:

"Hacsak a sértő részek nem szerkeszthetők ki, az olyan könyveket, amelyek egyesek szerint gyűlöletbeszédet tartalmaznak, be kellene tiltani az általános forgalomból, beleértve szükség esetén az olyan vallási szövegeket is, mint a Biblia."

A Christian Today szerint a 18 és 34 év közötti válaszadók 23 százaléka értett egyet leginkább az állítással, ezt követte a 35 és 54 év közöttiek 17 százaléka, majd az 55 év felettiek 13 százaléka.

A felmérés eredményei azt követően születtek, hogy Dr. Päivi Räsänen finn politikus győztesen került ki egy évekig tartó jogi csatározásból, miután a Twitteren megosztotta a szexualitással kapcsolatos, Biblián alapuló nézeteit, és azt, hogy Isten a házasságot egy férfi és egy nő életre szóló szövetségének szánja.

Mint ahogyan arról korábban beszámoltunk Räsänen a CBN Digitalnak elmondta, hogy "hálás és megkönnyebbült", miután felmentették az ellene felhozott gyűlöletbeszéd-vádak alól.

Lois McLatchie az Alliance Defending Freedom UK-tól aggodalmának adott hangot az új felmérés kapcsán - és Räsänenre mint elrettentő példára mutatott rá.

"Lehet, hogy itt Nagy-Britanniában már nem vagyunk többségi keresztény lakosság"

- mondta McLatchie.

"Ez még nagyobb ok arra, hogy megvédjük a szólás- és vallásszabadságot mindenki számára."