Ugrás a tartalomra

Zsinagóga a Templom-hegyen?

Az izraeli nemzetbiztonsági miniszter zsinagógát építene a Templom-hegyre.

Photo by Sander Crombach / Unsplash

Hétfő reggel Itamar Ben Gvir izraeli nemzetbiztonsági miniszter újfent megerősítette, hogy a zsidóknak ugyanolyan jogaik vannak a Templom-hegyen, mint a muszlimoknak, és azt is kijelentette, hogy

ha tehetné, zsinagógát építene a hegyre

- írta meg a Neokhon.

A miniszter, aki már többször járt a Templom-hegyen, hétfőn a hadsereg rádiójának azt nyilatkozta, hogy az izraeli törvények nem tesznek különbséget a zsidók és a muszlimok vallási jogai között a Templom-hegyen, amely a judaizmus legszentebb, az iszlám harmadik legszentebb helyének számít.

„A Templom-hegyre vonatkozó szabályok megengedik az imádkozást, pont” 

- mondta Ben Gvir. 

„Imádkozni szabad, tehát annak megakadályozása törvénytelen”. „Miért kellene egy zsidónak félnie az imádkozás miatt?” - kérdezte.

„Mert a Hamász megharagszik?”

„A miniszterelnök tudja, hogy amikor beléptem a kormányba, én egyszerűen azt mondtam, hogy a Templom-hegyen nem lesz diszkrimináció, hasonlóan ahhoz, ahogy a muszlimok imádkozhatnak a Siratófalnál” - tette hozzá Ben Gvir.

„Nem arról van szó, hogy azt csinálhatok a Templom-hegyen, amit akarok” - tette hozzá. „Ha bármit megtehetnék a Templom-hegyen, amit akarok, akkor már ott lobogna az izraeli zászló”.

Arra a kérdésre, hogy ha tehetné, építene-e zsinagógát a helyszínen, Ben Gvir így válaszolt:

„Igen, igen, igen, igen, igen”.

A minisztert azután kérdezték, hogy a közelmúltban levideózták amint néhány zsidó látogató a Templom-hegyen imádkozik és leborul, megsértve ezzel mind a rendőrségi utasításokat, mind az Al-Aksza mecset területét szabályozó íratlan status quo-t. 

A jelenlegi status quo szerint a helyszínen csak a muszlimok imádkozhatnak,

míg a nem muszlimok, köztük a zsidók is, csak korlátozott ideig, egyetlen kapun keresztül látogathatják a hegyet, és nem imádkozhatnak.

Izraeli biztonsági tisztviselők úgy vélik, hogy a status quo megváltoztatása tömeges zavargásokhoz vezethet, mivel a Templom-hegy már korábban is gyakori összecsapások helyszínéül szolgált a palesztin tüntetők és az izraeli biztonsági erők között, és a térségben kialakult feszültségek a múltban számos erőszakos cselekményhez vezettek.

Ben Gvir megjegyzéseire válaszul Benjamin Netanjahu miniszterelnök, mint már egy korábban kiadott nyilatkozatban is, ragaszkodott ahhoz, hogy „nem lesz változás a hivatalos status quo-ban a Templom-hegyen”- olvasható a Neokhon oldalán.

Legfrissebb