„Zsidómentes zónák” terjednek az amerikai egyetemeken

Kilenc különböző joghallgatói csoport a kaliforniai Berkeley jogi karán úgy kezdte az új tanévet, hogy módosította az alapszabályát, hogy biztosítsa, soha nem hív meg olyan előadókat, akik Izraelt vagy a cionizmust támogatják - írta meg a Neokohn Kenneth L. Marcus, amerikai jogász írására hivatkozva.

Erwin Chemerinsky, a Berkeley jogi karának dékánja, aki progresszív cionista, megjegyezte, hogy e szabvány szerint ő maga is ki lenne tiltva, akárcsak zsidó diákjainak 90%-a.

Már egy évszázada annak, hogy a zsidómentes övezetek először terjedtek el a San Francisco Bay Area-ban. A szerző szerint ez a lépés ijesztő.

A Berkeley joghallgatói nem az elsők, akik kizárják a cionistákat. A New York-i New Paltz-i Állami Egyetemen aktivisták két, szexuális erőszak áldozatát űzték ki egy túlélőcsoportból, mert cionisták voltak. A Dél-kaliforniai Egyetemen a zsidó diákönkormányzat alelnökét, Rose Ritchet űzték el hivatalából, azzal fenyegetőzve, hogy „vád alá helyezik”. A Tufts Egyetemen megpróbálták kiszorítani Max Price-t, a hallgatói bírói bizottság tagját a hallgatói önkormányzat bírói bizottságából, mert támogatta Izraelt.

A teljes cikk a Neokohn oldalán olvasható.