Zsidó orvost rúgtak ki jogtalanul Svédországban

A bíróság végül úgy ítélte meg, hogy a zaklatásai miatt panaszt tevő zsidó orvost jogtalanul bocsátották el a neves Karolinska egyetemi kórházból - írta meg a Neokohn.


Egy Stockholm melletti neves kórház jogtalanul bocsátotta el azt a zsidó orvost, aki panaszt tett felettesének az antiszemita zaklatások miatt – így döntött múlt csütörtökön egy helyi bíróság.  A Karolinska Egyetemi Kórház közölte, hogy vitatja a svéd munkaügyi bíróság döntését, de nem fog fellebbezni.

Az ügy 2018-ban kezdődött, amikor egy zsidó sebész – aki szakmai okokból és a családja zaklatásától tartva névtelenséget kért a bíróságon és a médiában – újságíróknak beszámolt a Karolinska egyik korábbi osztályvezetőjének szerinte antiszemita megjegyzéseiről. Az osztályvezető állítólag antiszemita karikatúrákat és szövegeket posztolt a Facebookon és ugyanebben az időben követelte, hogy a tapasztalt orvos, aki az egyetlen zsidó beosztottja volt, műtét közben felügyeletet kapjon.

A sebész felvette a kapcsolatot a Simon Wiesenthal Központtal, amely tiltakozott az ellen, ami szerintük is munkahelyi antiszemita üldöztetés volt. Peredo végül lemondott a posztjáról és áthelyezték, a sebészt viszont tavaly „együttműködési nehézségekre” hivatkozva kirúgták a Karolinska kórházból. A Svéd Orvosi Szövetség, a munkavállalók szakszervezete ezután perelte be a kórházat.

Egy 2019–es adat szerint két év alatt 69 százalékkal emelkedett a gyűlölet-bűncselekmények száma Svédországban. 2018-ban összesen 4865 esetben állapítottak meg a faji- vagy idegenellenes eredetű bűncselekményt.

A teljes, részletes cikk a Neokohn oldalán olvasható el.