Ugrás a tartalomra

Zokogásban tört ki a izraeli parlament az IDF nyersfelvételein

Újságíroknak, és izraeli képviselőknek mutattak be vágatlan felvételeket.

Kép forrása: Instagram/képernyőfotó

Az izraeli parlament, a Knesszet tagjai sírva fakadtak és láthatóan felkavarta őket, mikor bemutatták nekik a Hamász terroristái által október 7-én elkövetett támadásról készült 43 perces nyers felvételeket. - számol be a Breitbart.


A filmet először múlt hétfőn, október 23-án mutatták be újságíróknak, köztük a Breitbart Newsnak a Tel-Aviv melletti Glilot katonai bázison.


A felvételeket az áldozatok, és az elkövetők, GoPro kamerái, műszerfali kamerák, közösségi média, térfigyelő kamerák és a mobiltelefonos hangfelvételekből állították össze. Ez csak egy kis része annak, amivel az IDF még rendelkezik.

A vetítés során a közönségben végig zihálás és sírás hallatszott, és néhány újságírót hallani lehetett amint azt suttogják:

"Állítsák le!"

Daniel Hagari admirális, az IDF szóvivője elmondta, hogy a hadsereg sokáig gondolkozott azon, hogy megossza-e a felvételeket, de azt mondta, hogy az IDF végül azért döntött így, ahogyan ő mondta:

"mi magunk is meg akarjuk érteni, hogy miért harcolunk".

Az első vetítés hatására felkérték az IDF-et, hogy tartson további vetítéseket külföldi és helyi újságíróknak, és a Knesszet tagjainak is, akik zokogásban törtek ki a videókon látottak során.



A felvételeket túlságosan felkavarónak tartják ahhoz, hogy teljes egészében megosszák a nyilvánossággal, bár kisebb részleteket már megosztottak, például egy telefonbeszélgetést, amelyen egy terrorista a szüleinek dicsekszik,hogy hány zsidóval végett.

Legfrissebb