Videó: így ünnepeltek a keresztények Jeruzsálemben a Nemzetek Felvonulásán

Az ünnepség délután 3-kor kezdődött, amelyre a világ minden tájáról érkezett keresztények ezrei vettek részt és vonultak fel Jeruzsálem utcáin - írja a Jerusalem Post.


Tánccsoportoktól és menetelő zenekaroktól volt hangos a Gan Sacher Park tegnap a rendezvény kezdetén, ahonnan a menet indult. Az idei eseményen a közel 60 ezer felvonuló között nagyjából háromezren voltak jelen a keresztények. A felvonulók hagyományos ruhákba öltöztek, nemzeti zászlókat lobogtattak, és apró ajándékokat osztogattak a járókelőknek.

"Annyira boldog vagyok, hogy látom nemzeteket, akik azért jöttek, hogy Izraelt ünnepeljék"

- mondta Bini Kouassi Kra, aki Elefántcsontpartról érkezett.

"Ez Isten dicsőségének ünnepe. Amit itt Izraelben látunk, az annyira valóságos és erőteljes.
"Azért imádkozom, hogy Isten áldja meg Izraelt, és hogy béke legyen Jeruzsálemben"

- hangsúlyozta.

Kép forrása: Chaim Goldberg/Flash90



Idén, miután Izraelben több erőszakos támadás is történt keresztények ellen,  Kobi Shabtai rendőrfőnök arra utasította a kerületi parancsnokokat, hogy különös figyelmet fordítsanak azokra az eseményekre, ahol civil vagy közterületi építményeket, különösen a vallási jelentőségűeket köpködnek le például.

"Ezekben a napokban, amikor Izrael népe nagy számban gyűlik össze, hogy ünnepeljen és élvezze Izrael Állam szépségét, a vallási alapú gyűlölet bármilyen cselekedete olyan folt, amely beszennyezi a különleges ünnepi hangulatot az egész országban"

- mondta Shabtai.

"Jeruzsálem minden vallást képvisel, és ez így is marad, amely biztosítja az imádkozók és látogatók biztonságát minden vallásból érkezőnek".


A rendőrség nem számolt be erőszakos incidensről a menet során.

View this post on Instagram

A post shared by Kanika Neal (@kanikalneal)