A republikánus többségű Képviselőház elfogadta a "Nők és Lányok Sportjának Védelméről szóló törvényt", amely megtiltja a biológiai férfiak részvételét női csapatokban. A törvény szerint az egyén neme a születéskori biológia és genetika alapján határozandó meg. A javaslatot 218-206 arányban fogadták el, republikánus és két demokrata támogatással, míg minden "nem" szavazat demokrata részről érkezett.
Mike Johnson házelnök szerint a törvény "józan ész" kérdése, és a biológiai valóság elutasítása a lányok kárára van.
Hozzátette:
"A Szentírásból és a természetből tudjuk, hogy a férfiak férfiak, a nők pedig nők, és a férfiak nem válhatnak nőkké."
A törvény támogatói szerint a javaslat a tisztesség és a biztonság érdekében szükséges. Connecticutban két középiskolás sportoló, akik biológiailag férfiak, de nőként azonosítják magukat, összesen 15 állami bajnoki címet nyertek a lányok atlétikai versenyein. Észak-Karolinában pedig egy középiskolai röplabdameccsen egy biológiai férfi nagy erejű ütése miatt megsérült az ellenfél csapatának egyik lány játékosa.
Az őszi szezonban több női egyetemi röplabdacsapat is visszalépett a San Jose State elleni mérkőzéstől, amelyben egy magát nőként azonosító férfi is játszott. Riley Gaines, a Kentucky Egyetem korábbi úszója és aktivista, üdvözölte a törvény elfogadását, de hangsúlyozta felháborodását, hogy a nőknek egyenlő jogokért, magánéletért és biztonságért kell küzdeniük a sportban.
Kristen Waggoner, az Alliance Defending Freedom elnöke szintén méltatta a döntést, mondván, hogy "a lányoknak nem szabad nézőként lenniük a saját sportjukban." Hangsúlyozta, hogy a biológiai különbségek figyelmen kívül hagyása tönkreteszi a tisztességes versenyt és a nők sportbeli lehetőségeit.
Mike Johnson házelnök adatokkal alátámasztva kijelentette, hogy világszerte több mint 700 női sportolót szorítottak ki férfiak a női sportokból, és több mint 1 000 érmet, rekordot és ösztöndíjat, amelyeket nőknek szántak, férfiak kaptak meg.
A házelnök továbbá azzal védte a törvényjavaslatot, hogy a nemek kérdése a Teremtés könyvének idejére nyúlik vissza, amikor Isten megteremtette Ádámot és Évát.
„A Szentírásból és a természetből tudjuk, hogy a férfiak férfiak, a nők pedig nők, és a férfiak nem válhatnak nővé”.
Amikor egy riporter megkérte Johnsont, hogy magyarázza el, miért tanítja ezt a „keresztény Szentírás”, Johnson így válaszolt:
„Ez az első könyvre, a Teremtés könyvére vezethető vissza, amely szerint Isten férfinak és nőnek teremtette az embereket”.
A törvény a Szenátus elé kerül, ahol bár a republikánusok többségben vannak (53-47), a demokraták még akadályozhatják annak elfogadását. Donald Trump is támogatja a javaslatot.