USA: terroristának minősíti a hadsereg az életpárti aktivistákat?

Az Egyesült Államok hadserege az elmúlt hét évben körülbelül 10 ezer katonát képzett ki arra, hogy az életpárti szervezeteket terrorszervezeteknek tekintsék, egy kongresszusi meghallgatáson elhangzott tanúvallomás szerint.

A CatholicVote beszámolói szerint egy Észak-Karolinában, Fort Liberty-ben állomásozó katonák számára tartott terrorellenes kiképzés részeként az életpárti szervezeteket, a "choose life" feliratú licensztáblákat, krízisterhességi központokat, életpárti tömegtüntetéseket terrorszervezetekkel, például az ISIS-szel helyezték egy kategóriába. Egy, a július 11-én készült fotó, amely a vitatott diákat mutatta a kiképzésről, hamar bejárta a netet.

A szeptember 19-i kongresszusi meghallgatáson a hadsereg képviselői kiderítették, hogy az Egyesült Államok hadseregének hivatalos vizsgálata – amely július 29-én zárult le – megállapította, hogy a vitatott diák "helyben készültek a Fort Liberty-ben", és "2017 óta használták őket a kiképzés során." Az is kiderült, hogy "ezeket a diákat nem vizsgálták felül vagy hagyták jóvá a Fort Liberty vezetése által, mivel nem léteztek helyi szabályzatok az ilyen kiképző anyagok felülvizsgálatára és jóváhagyására."

Az Egyesült Államok hadseregének vezérkari főnökhelyettese, Patrick Matlock altábornagy és Dr. Agnes Schaefer, a hadsereg munkaerő- és tartalékügyi titkársegédje, akik a hadsereg terrorellenes és szélsőségek elleni politika és a kiképzési követelmények felügyeletéért felelősek, elmondták, hogy becslések szerint körülbelül 10 ezer amerikai katona vett részt a Fort Liberty-i terror- és szélsőségességellenes kiképzésein 2017 és 2024 nyara között.

A katonai személyzettel foglalkozó albizottság elnöke, Jim Banks képviselő (R-IN) kérdőre vonta Schaefer-t és Matlock-ot, hogy miként lehetséges, hogy a hadsereg ilyen hosszú ideig részt vett ilyen kiképzésekben, anélkül, hogy magasabb rangú személyek tudomást szereztek volna róla.

"Ez a kiképzés 2017-ben kezdődött. Néhány hónappal ezelőttig tartott. 10 ezer katonának tanították azt, hogy a National Right to Life egy lehetséges hazai terrorista fenyegetés (...) Hogy lehetséges, hogy valami ilyen sokáig zajlik, és egyikőtök sem, vagy a vezetésből senki sem veszi észre?”

– kérdezte Banks.

Amikor Matlock megtagadta, hogy válaszoljon arra a kérdésre, hogy bárkit is felelősségre vontak-e a hadseregen belül, mondván, hogy "ez a megfelelő parancsnoki lánc feladata", Matt Gaetz képviselő (R-FL) keményen kritizálta a tisztet, amiért kitért a válasz elől.

"Nem hisszük, hogy a parancsnoki láncolatra való hivatkozás elégséges lesz ennek kezelésére, ha elrejtitek a következményeket. És úgy tűnik, ez a probléma az egész Védelmi Minisztériumban jelen van, hogy azokat, akik a keresztény hit alapelveivel összhangban fejtik ki véleményüket vagy hivatkoznak a Szentírásra, démonizálják és támadják”

– mondta Gaetz.

A meghallgatás után kiadott sajtóközleményében Banks megjegyezte, hogy a Fort Liberty kiképzés "számos prominens és széles körben tisztelt életpárti csoportot, amelyek több millió hétköznapi amerikai tagot számlálnak, erőszakos szélsőségesekként tüntetett fel."

"A kiképzés ezeknek a szervezeteknek a tagjait a katonai létesítmények biztonságára fenyegetésként állította be, és az életpárti csoportok jelképeit, köztük az államilag kiadott életpárti licensztáblákat, a terrorizmus jelzőjeként nevezte meg"

– tette hozzá.

A héten tartott meghallgatást megelőzően több mint 80 kongresszusi képviselő, köztük Ted Budd szenátor (R-NC), Elise Stefanik képviselő (R-NY) és Ted Cruz szenátor (R-TX) írt alá egy levelet, amelyet Christine Wormuth hadügyminiszternek címeztek, követelve a Fort Liberty-incidens kivizsgálását annak megállapítására, hogy ez az anyag mennyi ideig volt használatban, és biztosítva, hogy hasonló anyagokat ne használjanak más hadseregi létesítményekben.

(LifeNews)