Ugrás a tartalomra

USA: szobrot állítanak a népszerű evangélistáról a Capitoliumban

Az észak-karolinai kormányzó szerint kevesen voltak olyan hatással a világra, mint ő.

Nemzeti Szoborcsarnok, USA, 2016. - Kép forrása: Wikipedia

A néhai evangélista, Billy Graham a jövő héten a 200 amerikai között foglal helyet, akik előtt szoborral tisztelegnek a washingtoni Capitoliumban.

Graham szobrát jövő csütörtökön avatják fel egy 11 órakor kezdődő ünnepségen, amelyen részt vesz Michael W. Smith zenész, Mike Johnson, a képviselőház elnöke (R-La) és más kongresszusi képviselők - jelentette be a Billy Graham Evangelizációs Egyesület.

A bronzszobor, amelyet egy Graham szülőhelyén, az észak-karolinai Charlotte-ban élő művész tervezett, két méter magas talapzaton áll majd, és a férfit ábrázolja, amint életművének jelképeként egy nyitott Bibliát tart a kezében.

A talapzatra a János 3:16 és a János 14:6 verseket írják majd, és "Jézus Krisztus evangéliumának hirdetőjeként" fogják feltüntetni.

Miután az észak-karolinai közgyűlés 2013-ban egyhangúlag az állam "kedvenc fiának" választotta őt, Pat McCrory akkori kormányzó 2015-ben aláírta az 540-es képviselőházi törvényt, amely elindította a Graham-szobor felállítását.

"Sok nagyszerű észak-karolinai volt, de kevesen voltak olyan hatással a világra, mint Billy Graham"

- áll a törvényjavaslatban.

Ted Budd szenátor (R-N.C.), aki szerepet játszott abban a kétpárti erőfeszítésben, hogy a szobrot a Capitoliumban helyezzék el, nyilatkozatában méltatta Graham szolgálatát.

"Billy Graham tiszteletes öröksége a megbocsátás egyszerű üzenetén alapul, amely a János 3:16-ban található. Az evangélium hirdetése iránti egész életen át tartó elkötelezettsége, a polgári jogokért folytatott harca, a kommunizmus ellenzése és lelki útmutatása százmillióknak adott reményt"

- mondta.

Graham fia, Franklin Graham, a Billy Graham Evangelizációs Egyesület és a Samaritan's Purse elnöke és vezérigazgatója háláját fejezte ki az apja iránt tanúsított tiszteletért.

"Ez egy nagy megtiszteltetés, és apám nagyon hálás lenne"

- mondta Graham.

"Ugyanakkor nem akarná, hogy a figyelem őreá irányuljon, hanem Isten Fiára, az Úr Jézus Krisztusra".

Amikor 2018-ban 99 évesen meghalt, Graham lett a negyedik amerikai állampolgár, aki az amerikai Capitolium Rotundájában nyugszik. Nyolc évtizedes szolgálata során 12 amerikai elnöknek adott tanácsot, és 185 országban és területen közel 215 millió embernek prédikált személyesen, többnek, mint bárki más a történelemben.

(CP)

Legfrissebb