USA: rekordmennyiségű Bibliát vásároltak az elmúlt évben

Idén látványosan nőtt a Bibliaeladások száma, ami azt mutatja, hogy egyre többen keresik Isten igazságát. A The Wall Street Journal szerint 2024 első tíz hónapjában 22 százalékkal több Bibliát adtak el, mint az előző év azonos időszakában, ami egyfajta „Biblia-kiadói aranykornak” számít.

Miközben a könyveladás az Egyesült Államokban kevesebb mint 1 százalékkal nőtt az év során, a Bibliaeladások messze felülmúlták az általános trendet. Az adatok szerint 2019-ben 9,7 millió, 2023-ban pedig már 14,2 millió Bibliát értékesítettek.

Idén október végéig már 13,7 millió példány kelt el, úgy, hogy az évből még két hónap hátravan.

A Wall Street-nek nyilatkozva Jeff Crosby, az Evangelical Christian Publishers Association elnöke elmondta, hogy az emberek szorongása, a mesterséges intelligencia térnyerése és a választások miatti aggodalmak mind erősítik azt a vágyat, hogy az emberek biztosítékot találjanak arra, hogy minden rendben lesz.

Egy könyvesbolt vezetője arról számolt be, hogy egyre több első vásárló keresi a Szentírást, akik leginkább „reményt” keresnek.

Különösen a fiatalok körében nőhet az érdeklődés, akik a kultúra zavarossága közepette választ keresnek az élet nehéz kérdéseire. Az új kiadások és változatok pedig még vonzóbbá teszik a Bibliát számukra.

A növekedést befolyásoló tényezők között említik a hitükről nyíltan beszélő hírességeket, valamint a TikTokon, YouTube-on és más platformokon aktív influenszereket is, akik új közönségekhez juttatják el a hit üzenetét. – írja a WSJ.

A State of the Bible 2023 jelentés szerint a fiatalok körében egyre nagyobb a kíváncsiság Jézus és a Biblia iránt. Az adatok szerint a Z generáció 44 százaléka nagyon vagy rendkívül kíváncsi volt Jézusra és a Szentírásra, és közel 50 százalékuk azt állította, hogy a Biblia megváltoztatta az életét.

2024-re a fiatalok 21 százaléka jelezte, hogy az elmúlt évben növelte a Biblia olvasására fordított időt – mondta Dr. John Plake, az American Bible Society vezetője.

(Faithwire)