Ugrás a tartalomra

USA: a választás napjára tervezett terrortámadást egy afgán férfi

A 2024-es pénzügyi év során több mint 460 terrorgyanús személy került a hatóságok látókörébe.

Az Amerikai Igazságügyi Minisztérium büntetőfeljelentése az oklahoma city-i Nasir Ahmad Tawhedi ellen, október 8-án, miután az FBI letartóztatta. - Kép forrása: AP Photo/Jon Elswick

Az FBI letartóztatott egy afgán férfit, akiről a hatóságok azt állítják, hogy az Iszlám Állam nevű szélsőséges szervezet inspirálta, és egy választási napra tervezett támadást, amely során nagy tömegeket akart célba venni – közölte az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma kedden.

A 27 éves Nasir Ahmad Tawhedi, a hétfői letartóztatása után azt mondta a nyomozóknak, hogy támadását a jövő havi választások napján tervezte végrehajtani, egy társával együtt akivel öngyilkos merényletet hajtottak volna végre – derül ki a vádiratból.

Tawhedi, aki 2021 szeptemberében érkezett az Egyesült Államokba, az elmúlt hetekben előkészületeket tett a támadásra: AK-47-es puskákat rendelt, felszámolta családja vagyonát, és jegyeket vásárolt feleségének és gyermekének, hogy vissza tudjanak utazni Afganisztánba – közölték a hatóságok.

Az FBI aggódik az egyre fokozódó fenyegetések miatt, Christopher Wray, az FBI igazgatója augusztusban az Associated Press-nek úgy nyilatkozott, hogy

„pályafutásom során nehezen tudnék olyan időszakot felidézni, amikor ennyire sokféle fenyegetés egyszerre volt jelen.”
„A terrorizmus továbbra is az FBI első számú prioritása, és minden rendelkezésre álló eszközt bevetünk, hogy megvédjük az amerikai embereket”

– mondta Wray kedden kiadott közleményében.

Az FBI jelentéséből nem derül ki pontosan, hogyan került Tawhedi a nyomozók látókörébe, de az utóbbi hónapok eseményei alapján eltökéltnek tűnt a támadás megtervezésében. A vádiratban szereplő júliusi fénykép szerint például Tawhedi két kisgyermeknek – köztük a lányának – egy olyan szöveget olvasott fel, amely a mártírok túlvilági jutalmait taglalta.

A hatóságok szerint Tawhedi Iszlám Állam-propaganda anyagokat tanulmányozott, és egy olyan jótékonysági alapnak adományozott, amely a terrorszervezet fedőszervezeteként működik, és kapcsolatban állt egy olyan személlyel is, aki embereket toborzott és radikalizált.

Tawhedi bűntársát nem azonosították, de az Igazságügyi Minisztérium annyit elárult, hogy fiatalkorú, afgán állampolgár, és Tawhedi feleségének testvére.

Tawhedi 2021-ben különleges bevándorlási vízummal lépett be az Egyesült Államokba, és ideiglenes státuszban volt, amíg bevándorlási eljárása le nem zárul – közölte az Igazságügyi Minisztérium. Ez a program lehetővé teszi azon afgánok számára, akik amerikaiakat segítettek, hogy családjaikkal együtt beutazhassanak az Egyesült Államokba.

A jogosultak között szerepelnek például a tolmácsok, akik az amerikai hadseregnek dolgoztak, valamint azok, akik kulcsfontosságú szerepet játszottak az amerikai nagykövetség kabuli működésében. Bár a program 2009 óta létezik, a jelentkezők száma jelentősen megnőtt a 2021. augusztusi afganisztáni amerikai kivonulás után.

Továbbá a határőrség által letartóztatott terrorgyanús személyek száma is egyre növekszik. Az Egyesült Államok Vám- és Határvédelmi Hivatalának (CBP) adatai szerint a 2024-es pénzügyi év során (2023. október 1. és 2024. szeptember 30. között) több mint 460 személy került a hatóságok látókörébe, akik a Terrorista Szűrő Adatbázisban szerepelnek. A határvédelem szerint különösen az olyan terrorszervezetekhez kötődő harcosok, mint a Hamász és a Hezbollah, igyekeznek illegálisan átlépni az amerikai határt. Egy nemrég kiadott FBI és Belbiztonsági Minisztérium jelentés szerint a terrorszervezetek „továbbra is igyekeznek kihasználni a konfliktusokkal kapcsolatos narratívákat, hogy támadásokat ösztönözzenek az Egyesült Államokban.”

(CP, CBN)

Legfrissebb