Ugrás a tartalomra

Ukrajna szerint zsoldos hadsereget toboroz az Ortodox Egyház

A székesegyház apátja tagadta a vádakat.

Kép forrása: YANA LAPIKOVA/AFP

Az Ukrán Biztonsági szolgálat (SBU) jelentése szerint az orosz ortodox egyház ukrajnai bevetésre toboroz s képez ki harcosokat- számol be az economx.hu

Az SBU szerint az egyház a Vlagyimir Putyin, orosz elnökhöz közel álló pénzügyi és iparcsoportoktól kap pénzt, melyeket állítólag jótékonysági adományként, templomok építésére adnak.

Az egyik ilyen magáncég a Kyiv Independent szerint a Szent-András-kereszt szervezet lehet.

A Bloknot nevű orosz hírportál állításai szerint a szervezetet 2017-ben hozták létre azzal a céllal, hogy más zsoldoscégek újoncait képezze ki. A székesegyház apátja az orosz médiának adott nyilatkozatában tagadta, hogy a Szent András-kereszt zsoldos társaság lenne, mondván, hogy csak készségeket tanítanak a fiataloknak és felnőtteknek a jövőbeli katonai szolgálatot illetően.

Az SBU véleménye szerint azonban a kronstadti szervezet helyi híveket toboroz, akiket kiképeznek, hogy majd be tudják őket vetni Ukrajnával szemben.

Legfrissebb