Ugrás a tartalomra

Ukrajna: miről szól a Nato-misszió és miért akar kimaradni Magyaroroszág? - Somkuti Bálint

Miért jött ide a NATO vezetője? - a Világnézet legfrissebb adásában Somkuti Bálinttal beszélgettünk.

A NATO-főtitkár látogatásának célja

A beszélgetés során Somkuti kifejtette, Jens Stoltenberg Magyarországon tett látogatása a NATO ukrajnai missziójával kapcsolatos álláspontok tisztázása érdekében történt. Ennek során Orbán Viktor miniszterelnök kijelentette, hogy Magyarország nem kíván részt venni a NATO területén kívüli missziójában.

Ez azért fontos, mert a NATO alapvetően egy védelmi szövetség, amelynek kötelessége a tagországoknak, a tagjainak a védelme, viszont azokban a műveletekben, amelyek a NATO-tagok területén kívül kerül megvalósításra, nincs olyan kötelezettsége a tagoknak, hogy részt vegyenek benne.”

- mondta.

Magyarország nem akar részt venni a NATO ukrajnai missziójában

Az előzmények tekintetében Somkuti elmondta, a NATO-főtitkár magyarországi látogatása várható volt, hiszen miután egyre többen kezdtek el beszélni arról, hogy a NATO átvenné az Ukrajnának nyújtott katonai segély koordinálását, fontos volt leszögezni, hogy Magyarország a NATO elkötelezett tagjaként és támogatójaként ebben a küldetésben már nem akar részt venni,

"tehát nem akarja azt, hogy egy olyan megmozdulás, egy olyan lépés része lehessen, amely alkalom adtán közvetlen konfrontációba keveri a NATO-t és benne Magyarországot Oroszországgal."

A NATO elfogadja a magyar álláspontot

A biztonságpolitikai szakértő hangsúlyozta, sok félreértés született korábban Magyarországnak a NATO-misszióban betöltött szerepét illetően, így a mostani látogatás annak feltételeket hivatott tisztázni. Ennek során

"a NATO megértette, elfogadta és méltányolja a magyar álláspontot, amelynek egyébként az irányos rövidítése majd Washingtonban, júliusban kerül sor."

- fejtette ki.

Magyarország nem vesz részt a műveletben, de nem akadályozhatja a beavatkozást

Somkuti arra is felhívta a figyelmet, továbbra is kérdés, hogy a NATO lépése mit válthat ki az orosz félből, de NATO-szövetségesként vannak dolgok, amelyeket Magyarország nem tehet meg. Jóllehet, hazánk nem kíván részt venni ebben a műveletben, viszont abban az esetben, ha a tagországok többsége a beavatkozás mellett foglal állást, akkor Magyarország nem akadályozhatja meg ezt a fajta beavatkozást.

"Tehát, hogyha a NATO kívánja, akkor igénybe veheti Magyarország infrastruktúráját ezekre a műveletekre, mert ez már a szövetségi tagságnak egy feltétele."

- tette hozzá.

Legfrissebb