Ugrás a tartalomra

Újabb országban derült fény a gyermekek ellen elkövetett bántalmazási ügyekre

Más országokban is hasonló botrányok kerültek napvilágra.

Egy friss jelentés szerint Új-Zélandon több mint 200 ezer embert bántalmaztak az állami és vallási intézményekben.

Christopher Luxon új-zélandi miniszterelnök szerdán bocsánatot kért és reformokat ígért, miután egy nyilvános vizsgálat megállapította, hogy az elmúlt 70 évben

mintegy 200 ezer gyermeket, fiatalt és kiszolgáltatott felnőttet bántalmaztak állami és egyházi gondozásban.

Az elmúlt években más országokban is hasonló botrányok kerültek napvilágra.


Új-Zélandhoz hasonlóan Ausztráliában is feltárták, hogy az állami és egyházi gondozásban is történtek visszaélések. A kérdést egy királyi bizottság vizsgálta, és 2017-ben bejelentette, hogy több tízezer kiskorú áldozatról van szó.

A vizsgálat kiterjedt a vallási, kormányzati, oktatási és szakmai szervezetekre. A vallási intézményekben történt visszaélésekről beszámoló túlélők több mint 60 százaléka a katolikus egyházat említette.


Az Egyesült Államokban a katolikus egyházat számtalan szexuális visszaélési botrány rázta meg alapjaiban azóta, hogy a Boston Globe újság 2002-ben felfedte, hogy a város egyházi tisztviselői évtizedeken át szisztematikusan eltussolták a papok által elkövetett szexuális visszaéléseket.

Ez az ügy országszerte vizsgálatok áradatát indította el, amelyek kimutatták, hogy nem csak Bostonban történtek kiskorúakkal szembeni visszaélések, hanem ez a jelenség széles körben elterjedt volt az Egyesült Államok számos egyházmegyéjében.

A botrányok azonban nem korlátozódnak a katolikus egyházra.

Egy 2022-ben közzétett belső jelentés szerint a legnagyobb amerikai protestáns felekezet, a Déli Baptista Konvenció lelkészei és munkatársai által elkövetett szexuális visszaélésekről szóló panaszokat a vezető lelkészek évtizedeken keresztül vagy figyelmen kívül hagyták, vagy eltussolták.

Az Amerikai Cserkészszövetség (BSA) pedig 2020-ban csődöt jelentett, miután több amerikai államban olyan törvényeket hoztak, amelyek lehetővé teszik, hogy a vádlók több évtized után is perelhessenek a visszaélési vádak miatt.


Ferenc pápa 2022-es kanadai útja során bocsánatot kért a katolikus rendek által működtetett, őslakos gyermekek számára fenntartott iskolákban történt szexuális visszaélésekért, ezzel egy olyan mély sebet érintve, amelyet sok túlélő akart, hogy elismerjen.

Több mint 150 ezer gyermeket hurcoltak el otthonukból, és sokukat bántalmazásnak, nemi erőszaknak és alultápláltságnak vetették alá, amelyet a kanadai Igazság és Megbékélés Bizottság 2015-ben "kulturális népirtásnak" nevezett.


A francia papság több mint 200 ezer gyermeket molesztált szexuálisan az elmúlt 70 évben - állapította meg egy 2021-ben közzétett nagyszabású vizsgálat, amelynek szerzői szerint a katolikus egyház túl sokáig szemet hunyt a visszaélések felett.

A francia püspöki konferencia vezetője, Eric de Moulins-Beaufort szerint az egyház szégyenkezik. A jelentést "bombaként" emlegetve bocsánatot kért és ígéretet tett a cselekvésre.


Írországban, a katolikus egyházat már egyébként is beárnyékolták az egyház által üzemeltetett anyaotthonokban történt visszaélési botrányok, azonban egy 2021-es jelentés dermesztő tényeket tárt fel. Kiderült hogy az intézményekben több ezer csecsemő vesztette életét, amely elképesztően magas halálozási arányt jelentett.

Ferenc pápa 2018-ban négy évtized után először tett látogatást az országban, és bocsánatot kért a botrányok miatt.


Spanyolország áprilisban bejelentette, hogy pénzügyi alapot hoz létre, amelyet nagyrészt a katolikus egyház finanszíroz, hogy kártalanítsa a katolikus papok, alkalmazottak vagy tanárok által évtizedeken át elkövetett szexuális visszaélések becslések szerint 440 ezer áldozatát.

Tavaly az egyház tagjai által elkövetett gyermekekkel szembeni szexuális visszaélésekről szóló ombudsmani jelentés becslései szerint megállapították, hogy 200 spanyolból több mint egyet zaklathattak katolikus papok.

A jelentés szerint az egyházban elkövetett gyermekbántalmazások Francisco Franco tábornok 1975-ben véget ért fasiszta diktatúrájának évtizedei alatt érték el csúcspontot, majd a társadalom szekularizálódásával az 1980-as években kezdtek csökkenni.


Egy egyház által finanszírozott portugál bizottság tavaly megállapította, hogy hét évtized alatt legalább 4815 kiskorút zaklattak szexuálisan a papok, de a jelentés szerzői szerint megállapításaik csak a "jéghegy csúcsa".

A portugál katolikus egyház áprilisban ígéretet tett arra, hogy anyagilag kártalanítja az egyházon belüli szexuális visszaélések áldozatait.


Mintegy 2225 embert ért szexuális erőszakot a németországi protestáns egyházban 1259 feltételezett elkövetőtől az elmúlt nyolc évtizedben - állapította meg egy januárban közzétett tanulmány, amely arra figyelmeztet, hogy a botrány valószínűleg sokkal mélyebb.

A fő hangsúly azonban, mint máshol, Németországban is a katolikus egyházra helyeződött. Egy 2018-ban közzétett jelentés szerint több ezer gyermeket zaklattak szexuálisan a papok.


A teljes chilei püspöki konferencia 2018-ban felajánlotta lemondását, miután egy vatikáni vizsgálat feltárta a papok által elkövetett széles körű szexuális visszaéléseket és az egyházi tisztségviselők által elkövetett tettek szisztematikus eltussolását.

Ferenc pápa, bár eleinte megvédte a visszaélések eltussolásával vádolt püspököt, elismerte, hogy "súlyos hibákat" követett el a helyzet kezelésében, és bocsánatot kért az áldozatoktól.


Az egyházi vizsgálatok utólag derítettek fényt a Krisztus Légiósai papi rendben elkövetett megdöbbentő visszaélésekre, és a rend mexikói alapítójáról, Marcial Macielről kiderült, hogy ő az egyház egyik leghírhedtebb pedofilja, aki még saját, eltitkolt gyermekeit is molesztálta, akik több nőtől származtak.

(Premier)

Legfrissebb