Ugrás a tartalomra

Gázai terror: újabb hét ember kivégzését rendelte el a Hamász

Közben folytatódnak a terrorszervezet elleni tüntetések.

A Hamász nevű terrorcsoport katonái - forrás: TOI

Ezúttal hét gázai lakost ítélt halálra a Hamász nevű terrorszervezet Izrael államával való együttműködés miatt. - írja a VFI NEWS.

Egy katonai bíróság hét embert ítélt akasztással történő halálra Izraellel való "együttműködés" miatt a Gázai övezetben augusztus 6-án.

– közölte a tengerparti övezet Hamász vezette belügyminisztériuma.

A bíróság hét másik személyt "életfogytig tartó, kényszermunkával járó börtönbüntetésre" ítélt, ami Gázában 25 évnek felel meg.

– áll a minisztérium közleményében.

A halálra ítéltekről a bíróság azt állította, hogy pénzért cserébe információkat szolgáltattak Izraelnek a gázai terrorcsoportokról. Az egyik vádlott állítólag engedélyt kapott arra, hogy Izraelben dolgozzon az általa szolgáltatott információkért cserébe. - áll a Jewish Press beszámolóiban.

A palesztin törvények szerint a halálos ítélethez a Palesztin Hatóság elnökének jóváhagyása szükséges, de amióta a Hamász 2007-ben átvette az irányítást a Gázai övezet felett, többször figyelmen kívül hagyta ezt, és tavaly szeptemberben két palesztint végeztek ki Izraellel való "együttműködés", három másik embert pedig gyilkosság vádja miatt.

Eközben Gázában folytatódnak a tüntetések, ahol az "Élni akarunk" elnevezésű népi mozgalom szervezésében több ezer felháborodott fiatal tüntető özönlik az utcákra. A mozgalom elutasítja a Gázában zajló gazdasági hanyatlást és politikai nyomort, és olyan létfontosságú dolgokat követel az államtól, mint az áram.

Legfrissebb