George Floyd családja is beszáll a jogi harcba a vitatott rapper ellen.
Donald Trump volt elnök dicsérte Kanye Westet, annak ellenére is, hogy a rapper antiszemita vitákba keveredett.
A jobboldali műsorvezetőnek, Larry O'Connornak adott interjújában Trump azt mondta Westről:
"Nagyon kedves volt velem. Mindenkinél kedvesebb volt. Nagyszerűen viszonyult hozzám".
Trump és West állítólag telefonon beszélt egymással, miután a rapper bejelentette, hogy tervezi a Parler közösségi média megvásárlását.
Westet sok kritika érte antiszemita megjegyzései miatt, amelyeket a Fox News csatornán, Tucker Carlsonnak adott interjújában, majd azt követően a közösségi médiában és podcastokban tett.
A rapper, aki hivatalosan Ye-re változtatta a nevét, azt mondta Carlsonnak, hogy Jared Kushner, Trump veje azért közvetítette az Ábrahám-megállapodást, "hogy pénzt keressen".
Arra is utalt, hogy a feketék az igazi zsidók, és azt mondta:
"Amikor azt mondom, zsidó, akkor a 12 elveszett törzsre gondolok, Krisztus vérére, akik a fekete fajként ismert emberek valójában. Ez az, akik a mi népünk"
-fogalmazott.
Az interjú után West egy Instagram-posztban azt állította, hogy a rapper és producer Sean "Puffy" Combs zsidók által irányított, és "zsidó cionistákat" hibáztatott a volt feleségével, Kim Kardashiannal való szakításával kapcsolatos kedvezőtlen médiabeszámolókért is.
West megjegyzései akkor csúcsosodtak ki, amikor 31,4 millió Twitter-követőjének megesküdött, hogy „death con 3” kategóriátba helyezi magát a zsidókkal szemben, az amerikai hadsereg védelmi készenléti állapotára (DEFCON) figyelmeztető rendszerre utalva. A Twitter felfüggesztette a rapper fiókját. Az Instagram nem függesztette fel West fiókját, de számos posztot eltávolított.
A Drink Champs podcastban adott interjúban West azt mondta, hogy a Los Angeles-i zsidó üzletember, Dov Charney azt javasolta Westnek, hogy a feszültséget a holokausztmúzeum meglátogatásával enyhítse.
"Szeretném, ha meglátogatnád a Planned Parenthoodot, az a mi holokausztmúzeumunk"
-mondta neki válszul West.
West azt is elmondta az adásban, hogy George Floydot nem a minneapolisi rendőr, Derek Chauvin ölte meg, hanem fentanil túladagolás miatt veszítette életét. Floyd családja kedden bejelentette, hogy 250 millió dolláros pert indítanak West ellen "zaklatás, hűtlen kezelés, rágalmazás és érzelmi sérelem okozása miatt, 250 millió dolláros kártérítést követelve" - olvasható a család ügyvédje által kiadott közleményben.
Trumpot azért érték eközben támadások, mert az amerikai zsidók körében hiányolta a felé irányuló támogatást. Miután Izrael támogatását hangoztatta, Trump arra figyelmeztetett, hogy az amerikai zsidóknak "össze kell szedniük magukat", mielőtt "túl késő lesz".
(WIN)