Történelmi felfedezés: egy régész állítása szerint megtalálta Szodoma városát

Egy régész állítása szerint megtalálta az egykori Szodoma városát. Elmondása szerint a helyszín megfelel a bibliai leírásnak, amelyet a helyszínen talált tárgyi bizonyítékokkal is tud igazolni. - számol be a Christian Headlines.



Steven Collins, a Trinity Southwest Régészeti Egyetem dékánja arról nyilatkozott a Rosenberg Report egyik új epizódjában, hogy csapata a bronzkor közepéről származó kerámiát fedezett fel egy jordániai lelőhelyen, amelyről úgy tűnik, hogy "villámhővel" olvasztották meg, és így megfelel a bibliai beszámolónak, amely szerint Isten kénnel és tűzzel pusztította el Szodomát.

Csapatának egy tagja, aki a második világháború idején az első atombombát kifejlesztő Manhattan Projektben dolgozott, ránézett az olvadt szilánkra, és megjegyezte:

"Hű, ez úgy néz ki, mint a Trinity"

A "Trinity" az 1945-ben Új-Mexikóban található első nukleáris kísérleti helyszín kódneve volt.

Trinity volt a neve az Egyesült Államok első nukleáris fegyver tesztjének, amit 1945. július 16-án hajtottak végre. - forrás: pinimg.com

Collins a Nature című folyóiratban 2022-ben megjelent tanulmányra hivatkozott, amelyben 21 tudós és kutató azt állította, hogy bizonyítékot találtak egy "rendkívül szokatlan katasztrófaeseményre", amelyet valószínűleg egy meteor okozhatott és amely nagyjából 4000 évvel ezelőtt a Tall el-Hammamban egy "faszénben gazdag elpusztított réteget" és egy megolvadt tárgyat hagyott maga után.

A tanulmányban feltételezik azt is, hogy a  Tall el-Hammam mindössze "egy szempillantás alatt tűnt el" - mondta Collins.

Collins szerint a Tall el-Hammam elnevezésű lelőhely megegyezik a Bibliában található bizonyítékokkal.

"A Teremtés könyvében legalább huszonöt ismert földrajzi hely van, amelyek között az úgy nevezett háromszögelést alkalmazva eljuthatunk Szodoma városához"

– részletezte.

A Bétheltől és Aitól is keletre található Tall el-Hamman, amely a mai Jordániában található - forrás: projesus.com
"Amikor Szodomát próbáljuk felkutatni, akkor először a szöveget vizsgálod meg. Miért? Mert a Biblia az egyetlen hely, az egyetlen olyan ősi szöveg, amely fennmaradt, és amelyben szerepel a Szodoma név”

– jegyezte meg a régész.

Collins szerint feltételezéseit a Biblia is igazolja az 1 Mózes 13:10-től olvasható igeszakasz alapján.


"Hol állt Lót, amikor felemelte a szemét, és azt mondta, hogy a Jordán egész síkja jól öntözött?

– tette fel a kérdést Collins.

"Bételnél és Ai-nál volt, majd azt olvassuk, hogy ezután keletre utazott"

– tette hozzá Collins.

A Christian Headlines beszámolói szerint Collins elmondta, hogy Tall el-Hammam Bételtől és Ai-tól is keletre fekszik, valamint hozzátette, hogy bár a térségben más helyszínek is vannak, amelyekről feltételezik, hogy a egykori Szodoma helyszíne lehetett, azonban azok elmondása szerint nem illeszkednek a bibliai elbeszélésbe.

"Valójában a bibliai szöveg volt az, ami minket erre a helyszínre vezetett. Mi csak egyszerűen eligazodtunk a földrajzi viszonyok között"

– mondta.