Toni Kroos péntek este játszotta profi pályafutása utolsó mérkőzését a 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokságon, a meccs előtt a „Lanz és Precht” című podcastban a sporttémák mellett társadalmi jelenségekre, köztük a migrációra is reflektált.
Az Index beszámolói szerint Kroos hangsúlyozta, hogy a pályán és azon kívül is mindenkinek arra kellene törekednie, hogy kihozza magából a maximumot.
"Azt akarom, hogy a gyerekeim próbáljanak a legjobbak lenni abban, amit csinálnak"
– tette hozzá.
Ezután arról beszélt, hogy a családjával együtt egyelőre Spanyolországban akar maradni,
mert ott nagyobb biztonságban érzi magát, mint a szülőföldjén.
"Németország már nem az az ország, mint tíz évvel ezelőtt volt, amikor eljöttünk."
"Aggódnék, ha a lányom este 11 óra után elmenne bulizni egy német nagyvárosban. A migráció folyamatosan jelen van a németek életében"
– hangsúlyozta.
"Az Eb-n megmutattuk, hogy nyitottak vagyunk, és elfogadók, de az elmúlt években sok minden túlságosan ellenőrizetlen volt ezen a területen."
– fogalmazott a hatszoros BL-győztes sportember.
Kroos hangsúlyozta, számára egyértelmű, hogy sok bevándorlóhoz negatívan viszonyulnak az emberek, szerinte ez a németek körében is így van. Úgy érzi, hogy a migráció kérdése megosztja az embereket, amiért szerinte elsősorban a politika a felelős.
Hozzátette, hogy nem minden bevándorlóval van baj, sőt úgy gondolja, hogy közülük nagyon sokan hasznos tagjai a társadalomnak.
"Mindenhol vannak problémák. Az embereknek sok nehézséggel kell megküzdeniük a hétköznapokban, érthetően feszültek emiatt. És ha valaki megfogalmaz egy kritikát, akkor arra rögtön rámondják, hogy rasszista. Pedig Németország nem rasszista ország"
– fűzte hozzá Toni Kroos.
(Index)