Több százan látogattak el csütörtökön a szamáriai Silóba, hogy megnézzék a Biblia alapján eddig minden feltételének megfelelő vörös üszőt.
A 22 hónapos tehén, az Egyesült Államokból hoztak Izraelbe, most pedig az ősi Silóba szállították, ahol egykor a Bibliában szereplő Szent Sátor is állt. A látogatók a Binyamin regionális tanácsban tekinthetik
Ezen a tehénen kívül a jövő hónapban még két üszőt hoznak majd a városba, ahol egy örökségvédelmi központot is felavatnak majd, amelynek célja a vörös üsző kutatásának előmozdítása és az örökség népszerűsítése. - írja a neokohn.hu
A vörös üsző a Bibliában először Mózes harmadik könyvében fordul elő, ahol Isten arra utasítja Mózest és Áront, hogy vegyenek magukhoz egy tökéletesen vörös, makulátlan tehenet, amely még soha nem viselt igát. Az állatot ezt követően levágják, a hamuját pedig egy tisztulási szertartás folyamán használják fel.
Az ilyen, az utolsó szőrszálig vörös tehenek meglehetősen ritkán fordulnak elő a történelem folyamán. A zsidó források szerint Mózestől egészen i.u. 70-ig, a második jeruzsálemi templom lerombolásáig összesen kilenc ilyen tehenet rögzítettek. - számol be a JNS.
"Ez egy izgalmas és kivételes esemény az egész zsidó nép számára"
– mondta Coby Mamo, az Ancient Shiloh vezérigazgatója.
"Már felvettük a kapcsolatot kutatókkal és szervezőkkel szerte a világon, akik már nagyon várják, hogy ide jöhessenek. Visszatértünk a silói sátor helyére, és visszahozzuk a zsidó múltat népünk jövője számára"
– fejtette ki a vezérigazgató.
Israel Ganz, a Binyamin regionális tanács vezetője „történelmi pillanatnak nevezte a tehén érkezését, szerinte a tehenek rengetek látogatót vonzzanak majd. Elmondta, hogy ez a zsidó világ, a tudósok, kutatók, és mindenki számára jó hír.