Az érzelmeinkre is pozitív hatással van a rendszeres gyülekezetbe járás?

Azok a hívők, akik évente csak néhány alkalommal járnak gyülekezetbe, de érzelmi feltöltődésre van szükségük, gyakrabban kellene részt venniük az istentiszteleteken – derül ki a Journal for the Scientific Study of Religion című folyóiratban megjelent tanulmányból.

A "See You Sunday?" című tanulmány szerint a rendszeres hétvégi istentiszteleteken való részvétel felerősíti a pozitív érzelmeket, a negatívakat pedig csökkenti. A kutatásban részt vevők, akik nem jártak rendszeresen gyülekezetbe, nem tapasztaltak változást érzelmi jóllétükben.

A tanulmány alapjául szolgáló adatokat 2 869 amerikai felnőttől gyűjtötték. A résztvevőknek két hétig napi kérdőíveket kellett kitölteniük a vallási szertartásokon való részvételükről. A kutatók vasárnap esténként azt is megkérdezték a résztvevőktől, hogy részt vettek-e vallási szertartáson az adott hétvégén, valamint számos kérdésre kellett válaszolniuk érzelmi állapotukról.

Blake Victor Kent, a tanulmány vezető szerzője és a Westmont College szociológia professzora szerint az eredmények figyelemre méltóak.

„Ahhoz, hogy pozitív változást tapasztaljunk érzelmileg a gyülekezetbe járással, nemcsak részt kell venni, hanem rendszeresen kell részt venni”

– magyarázta Kent egy nyilatkozatában.

„Valószínűleg azért van ez így, mert ahhoz, hogy érzelmileg is pozitív hatást tapasztaljunk, ismernünk kell az istentisztelet menetét, a közösség szokásait és azokat az embereket, akikkel együtt imádkozunk. Ha ez hiányzik, nem tudunk ugyanolyan mértékben részt venni, és a társas kapcsolatok sem tudnak kialakulni, így érzelmi hatás alig vagy egyáltalán nem érezhető.”

Az amerikaiak kevesebb mint 50 százaléka tagja formálisan valamilyen felekezetnek, és a hírek arról szólnak, hogy több protestáns templom zár be, mint amennyi újonnan nyílik. A csökkenés a Nashville-i székhelyű Lifeway Research becslései szerint valószínűleg tovább folytatódik .

2019-ben, a koronavírus járvány előtt a Lifeway Research felmérése szerint körülbelül 3 000 protestáns templom nyílt az Egyesült Államokban, és 4 500 templom zárta be kapuit.

(CP)