Tanulmány bizonyítja: már napi egy alkoholos ital is rövidebbre szabhatja az életet

Napi egy alkoholos ital fogyasztása két és fél hónappal csökkentheti a fogyasztó várható élettartamát - derül ki egy kábítószer-használattal foglalkozó szakértő új kutatásából.

Tim Stockwell, a kanadai Institute for Substance Use Research kutatóintézet tudósa a Daily Mailnek elmagyarázta, hogyan csökkentheti az ital az alkohol-fogyasztók várható élettartamát. Míg napi egy ital két és fél hónappal, addig öt ital körülbelül két évvel csökkenti a várható élettartamot, heti két alkoholos ital pedig körülbelül hat nappal rövidíti meg a fogyasztók életét.

"Az alkohol a kedvenc szabadidős drogunk"

- mondta az outletnek.

"Megnyugtató azt hinni, hogy az ivás jót tesz az egészségünknek, de sajnos ez rossz tudományos alapokon nyugszik".

Néhány kutatás az évek során azt bizonygatta, hogy az alkoholfogyasztás jót tesz az egészségnek, de Stockwell szerint ez az elmélet megkérdőjelezhető.

A tudós szerint ez valószínűleg azért van, mert az említett tanulmányok korábbi alkoholfogyasztók körében végzett felmérésekből származnak.

"Ezek az absztinensek gyakran idősebb emberek, akik azért hagytak fel az alkohollal, mert rossz volt az egészségük"

- mondta az elemző.

"Ha valaki még képes arra, hogy igyon, az inkább azt jelzi, hogy még egészséges, de nem bizonyítja, hogy az alkohol jót tesz az egészségnek. Sok tanulmány hoz létre téves következtetéseket, amelyek félrevezethetik az embereket, hogy az alkohol valamilyen módon előnyös lenne az egészségre nézve."

Az alkoholfogyasztás egyre jelentősebb problémává válik az amerikai kultúrában, olyannyira, hogy még a Fehér Ház is aggódik - különösen a problémás ivási magatartást tanúsító nők számának növekedése miatt.

Az Egyesült Államok Betegségellenőrzési és Megelőzési Központjainak nemrégiben közzétett adatai szerint a nők körében a túlzott alkoholfogyasztásból eredő halálesetek száma sokkal nagyobb mértékben emelkedik, mint a férfiak körében.

Egy Tennessee állambeli megagyülekezet lelkésze, Robby Gallaty, egy tavalyi prédikáció során azt fejtegette, hogy bár az alkoholfogyasztás megengedett a hívők számára, de nem bölcs dolog.

Azt mondta, minden kereszténynek fel kell tennie magának a kérdést: "Bölcs dolog-e egy kereszténynek inni?" Gallaty arra a következtetésre jutott, hogy "Pál apostol szerint az élet különböző szakaszaiban, sok helyzetben és körülmények között a válasz az, hogy nem az."

(CBN)