Ugrás a tartalomra

Szili Katalin: " A Fidesz-KDNP sokkal baloldalibb, mint a szocialista párt "

A volt házelnök szerint az Európai Bizottság elnöke kivéreztette a kontinenst.

"Szociális elkötelezettségemben én abszolút baloldali maradtam"

– mondta a Hit Rádió Világnézet című műsorának legfrissebb adásában Dr. Szili Katalin, a Miniszterelnök főtanácsadója, az Országgyűlés volt elnöke, azonban  véleménye szerint ezek a megközelítések itt a XXI. században már egészen mást jelentenek, mint azelőtt.

"A szociális elkötelezettségem megmaradt, és a nemzethez való viszonyulásom is teljesen szilárd, ugyanúgy a hitem és a hitemhez való ragaszkodásom is"

– fejtette ki a volt házelnök, aki szerint ez sokszor  átsegítette át őt a nehéz időszakokon.

"A Fidesz-KDNP az elmúlt tizenhárom évben a baloldali-jobboldali kontextusban sokkal inkább baloldali volt az intézkedéseket illetően, mint amilyen az önmagát baloldalinak valló baloldali szocialista párt valaha is tudott lenni"

– fejtette ki véleméynét Szili, aki kifejezetten hangsúlyozta, hogy az ellenfelet nem gyűlölni kell, hanem felállni és vitatkozni, de szerinte a legtöbb személyeskedés éppen azok szájából hangzik el, akik valódi demokratáknak nevezik magukat, pedig úgy gondolja, a demokratáknak nem csak meghallgatni kellene a másik véleményét, hanem tiszteletben is kellene tartaniuk.

"Az ellenzék ha valaha kormányozni szeretne, akkor úgy kell viselkednie, ahogyan azt ő is elvárná az ellenzéktől, ha hatalomra kerülne"

– amelynek kapcsán Szili arra a következtetésre jutott, hogy a mérhetetlenül személyeskedős vitakultúra miatt szerinte nem is készülnek arra, hogy valaha hatalomra jutnak.

A több gyermekes, magát kereszténynek valló Ursula von der Leyen korrupciós ügyeinek kapcsán Szili elmondta, hogy szerinte hitelességi válságba került az egész Európai Parlament és adminisztráció.

"Éppen ezért a családi indíttatásánál fogva, nőként úgy gondoltam, sokkal érzékenyebb és megértőbb lesz majd a problémákkal kapcsolatban, aki védeni fogja Európát"

– részletezte Szili, aki szerint a az Európai bizottság elnöke kiszolgáltatta, sőt a háború során gyakorlatilag kivéreztette Európát, és föláldozta az egész Európai Uniót.

"Jópár dolgot a helyére kellene tenni, ahhoz, hogy az Európai Unió visszakerüljön arra a helyre, ahol eleve volt"

– emelte ki Szili.

"Jól jelzi az ő tekintélyét, hogy meg erre se képes..."

– mondta el Szili a bizottság elnökéről, akitől elmondása szerint még soha nem hallotta a béke szót, vagy, hogy ő mit tesz azért, hogy ezt a békét megteremtse.

Legfrissebb