Szijjártó Péter: Magyarország mindenben támogatja az üldözött keresztényeket

Az ukrajnai háború árnyékában sem szabad megfeledkezni a terrorizmus fenyegetéséről, amelyet az illegális migrációs hullámok csak tovább fokoznak, ezért továbbra is rendkívül fontos a határozott fellépés a nemzetközi közösség részéről - jelentette ki Szijjártó Péter helyi idő szerint kedd este New Yorkban.

A minisztérium közleménye szerint a külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ idei közgyűlésének keretében tartott kétoldalú találkozóit követően rámutatott, hogy a terrorszervezetek a tömeges bevándorlóáradatot kihaszálva könnyebben el tudják juttatni követőiket a világ különböző pontjaira, hogy ott merényleteket kövessenek el. Ezért szavai szerint mind az illegális migrációval, mind a terrorizmussal szemben keményen fel kell lépni.

Vlagyimir Voronkovval, az ENSZ terrorellenes tevékenységének összehangolásáért felelős főtitkárhelyettessel abban állapodott meg, hogy tovább bővítik a világszervezet terrorizmus elleni hivatalának regionális irodáját Budapesten.

Kiemelte, hogy bár Európa egyre erőteljesebb migrációs nyomással szembesül 2015 óta, Brüsszel még mindig otthonaik elhagyására ösztönzi az embereket, annak ellenére, hogy a származási országok is azt szeretnék, ha a tehetséges fiatalok maradnának.

"Mi egyetértünk velük: az embereket nem a távozásra kell rávenni, hanem segíteni kell nekik, hogy otthon tudjanak maradni"

- közölte.

A tárcavezető aláhúzta, hogy napjainkban a keresztények alkotják a legüldözöttebb vallási közösséget, sok esetben ők a terrorizmus legfőbb áldozatai. Magyarország ezért a jövőben is kész megadni minden támogatást az üldözött keresztény közösségeknek, s erről, azaz a Hungary Helps program folytatásáról egyeztettek Parolin bíborossal, a Szentszék államtitkárával.


Szijjártó Péter a nap folyamán többek között Egyiptom, Marokkó, a Fülöp-szigetek, Sierra Leone és Üzbegisztán külügyminiszterével is találkozott. Közölte, igyekezni fog kijárni Brüsszelben, hogy Egyiptom és Marokkó végre megkapja a szükséges támogatást az illegális bevándorlók további hatékony féken tartása érdekében. Tudatta, hogy Üzbegisztán kulcsfontosságú Közép-Ázsia stabilitásában, a Fülöp-szigetek megkerülhetetlen tényező Délkelet-Ázsiában, Sierra Leonéval pedig gazdasági megállapodást írt alá.

A miniszter hangsúlyozta: "jól látszik, hogy mindenütt követik a magyar álláspontot nemcsak Ukrajna, hanem a világ előtt álló minden fontos kihívás ügyében  is."

"Ázsiától Latin-Amerikán keresztül Afrikáig számos külügyminiszter kolléga visszaigazolta azt, hogy annak a praktikus, józan észre alapuló, patrióta külpolitikának van értelme és megbecsültsége, amelyet Magyarország folytatott az elmúlt években"

- fogalmazott.

(MTI)