Ugrás a tartalomra

Százezrek halhatták az evangélium üzenetét Etiópiában

Több ezer embernek már csak az utcán jutott hely.

Franklin Graham hirdeti az evangéliumot a Meskel téren Etiópiában. - Kép forrása: Facebook/Franklin Graham

Franklin Graham evangélista több mint 400 ezer embernek hirdette az evangéliumot a hétvégén egy hatalmas nyilvános téren Etiópiában, amely korábban kommunista gyűlések helyszíneként volt ismert.

A kétnapos eseményen összesen 437 ezer ember gyűlt össze, hogy hallhassa Jézus Krisztus evangéliumát.

„Ez a 11. utam Etiópiába, de most először tartottam itt keresztyén összejövetelt. Micsoda öröm volt látni, hogy 117 ezer ember jött el a Meskel térre (aminek jelentése Kereszt tér), hogy hallja az evangéliumi üzenetet”

– írta Graham a Facebookon az első esti esemény után.

A rendezvény sikeres lebonyolítása érdekében több mint 1600 evangéliumi gyülekezet dolgozott együtt a Billy Graham Evangelistic Association (BGEA) szervezetével. Az eseményen több mint egy tucat helyi zenekar és amerikai keresztény előadó is fellépett, az esték végén pedig mindig Franklin Graham mondott beszédet.

A BGEA szerint ez a történelmi esemény több mint hatvan évvel azután zajlott, hogy Billy Graham Addisz-Abebában hirdette az evangéliumot.

„Nagyon hálás vagyok mindazokért, akik eljöttek. Az édesapám, Billy Graham pontosan 65 évvel ezelőtt járt itt”

– mondta Graham szombaton a tömegnek.

„Szerette az etióp embereket”

– tette hozzá.

Ezután Graham megtérésre invitálta az embereket mondván:

„Isten úgy szerette Etiópiát, hogy elküldte Fiát a Mennyből, hogy megmentse ezt az országot. És ma este téged megment, ha megbánod a bűneidet, és hiszel az Ő fiában, Jézus Krisztusban. ”

A rendezvény első estéjén 117 ezren, a második estén pedig 320 ezren gyűltek össze.

A BGEA sajtóközleménye szerint a tér annyira megtelt, hogy több ezer embernek már csak az utcán jutott hely.

A szolgálat jelentése szerint 4 ezer ember döntött Jézus Krisztus mellett, és helyi gyülekezetek fogják segíteni őket a hitben való növekedésben.

„Szavakkal nem tudom kifejezni, mit érzek. Könnyes szemmel figyeltem, hogy milyen sok ember válaszolt az evangélium üzenetére. Ez volt a vágyunk – hosszú évek óta imádkoztunk egy ilyen pillanatért”

– mondta Dereje Jemberu tiszteletes, az Etiópiai Evangéliumi Gyülekezetek Tanácsának főtitkára.

„Hálát adok Istennek mindazért, amit Etiópiában cselekszik, és amit ezen a hétvégén tett. Ez az esemény erőt adott és arra bátorította az evangéliumi gyülekezeteket, hogy továbbra is együttműködjenek, jobban megértsék egymást, és újabb alkalmakat szervezzenek, hogy minél több emberhez eljusson Jézus Krisztus üzenete”

– tette hozzá.

(CBN)

Legfrissebb