Svájc: „Transzfóbiára” hivatkozva szakítottak el egy lányt a szüleitől
Egy svájci család harcot vív az állammal, hogy visszakapják lányukat, akit a szociális szolgálat elvett tőlük, mert nem akarták, hogy visszafordíthatatlan károkat okozó pubertásblokkolókat kapjon. A család szerint a svájci hatóságok „transzfóbiával” vádolták meg őket emiatt.
A szülők – akik névtelenségüket kérik a magánélet védelme érdekében – kétségbeesetten próbálják megmenteni gyermeküket. Lányuk, aki akkor 15 éves volt, már 19 hónapja nincs velük, mert ellenezték a pubertásblokkolók alkalmazását, és nem akartak együttműködni a „nemváltás” támogatásában. A pubertásblokkolók gyakran okoznak maradandó károkat, például csontritkulást, gerincproblémákat, növeli a szívbetegségek kockázatát, valamint szexuális működési zavarokat és végleges meddőséget idéz elő.
Ennek ellenére – és annak ismeretében, hogy sok európai egészségügyi intézmény, köztük az Egyesült Királyság Nemzeti Egészségügyi Szolgálata (NHS) is kockázatosnak és kísérleti jellegűnek tartja a pubertásblokkolókat – egy svájci bíróság elrendelte, hogy a „transzfób” szülőktől vegyék el a tinédzser lányt, aki most 16 éves, és helyezzék el egy „foyer” nevű csoportos otthonban. A lány már több mint egy éve él ott, miközben a szülei büntetőeljárás kockázatát vállalva próbálják visszakapni.
A szülők nemrégiben a Fox News-nak számoltak be megpróbáltatásaikról.
„Ez nem az emberi jogokról szól”
– mondta az apa a Fox Newsnak.
„Ez arról szól, hogy orvosi kísérleteket végeznek gyerekeken.”
A szülők, akik az iskolai rendszerrel, az orvosi intézményekkel, a szociális szolgálatokkal és a bíróságokkal küzdenek, rémálomként élik meg a helyzetet.
Az apa elmondása szerint, amikor a lányuk 2021-ben bejelentette, hogy fiúként azonosítja magát, teljesen váratlanul érte őket.
"Akkor 13 éves volt, és korábban soha nem mutatott semmilyen hajlamot a férfias viselkedésre.”
Mint sok más szülő, ők is szakértői segítséget kértek, nem tudván, hogy sok egészségügyi intézmény már a transzaktivisták befolyása alatt áll. Az apa mindig közel állt a lányához, és a pandémia – az iskolabezárások és az emiatt megnövekedett online jelenlét – az egész család számára megterhelő volt.
„Azt mondtuk a lányunknak, hogy ’Ez meglepő, de meghallgatunk, és szakértői tanácsot kérünk”
– mesélte az apa a Foxnak.
Az orvosi tanácsok azonban tragikus útra terelték a családot.
A gyermekorvos ajánlására a genfi állami gyermekklinikára vitték a lányukat, ahol bemutattak neki egy „gender unikornis” nevű ábrát, és arra kérték, hogy azonosítsa magát különböző szempontok alapján. Ezt követően megállapították, hogy valószínűleg „nemi diszfóriát” él át. Az osztály vezetője elmagyarázta a szülőknek, hogy a kórház „szigorú kutatásokat” folytat a nemi identitás témájában, és lányuk „átfogó és alapos értékelésben” részesül.
A szülők azt az utasítást kapták, hogy támogassák a lányukat az identitásában, ami a „szociális nemváltás” elősegítését is magában foglalta – például rövid hajvágással és mellkasleszorító használatával, hogy elrejthesse a nőiességét. A szülők eleinte beleegyeztek, és továbbra is konzultáltak a kórház pszichiáterével.
Néhány hónappal később azt mondták nekik, hogy a következő lépés a pubertásblokkolók alkalmazása lenne, amelyek jelentős fizikai változásokat idéznének elő a lányuknál. Ekkor azonban a szülők nemet mondtak.
„Még nem tartunk ott, hogy bármilyen gyógyszert adjunk a lányunknak”
– fejtette ki az édesapa.
„Saját tapasztalatainkból láttuk, hogy a kórház nem végzett komoly orvosi értékelést. Egyszerűen csak az történt, hogy ’a lányunk megmutatott néhány dolgot a gender unikornison, tehát fiú, mert ezt mondja'.”
A család egy magánpszichiátert keresett fel második véleményért – de a szülők tiltakozása ellenére a lányuk magániskolája elkezdte támogatni a „szociális nemváltást”, fiúként kezelték, és még egy transznemű érdekképviseleti szervezettel is kapcsolatba hozták.
(LifeSite)