Az abortuszt támogatók és az azt ellenzők is egyetértenek abban, hogy a két oldal következő nagy vitája az abortusztabletta, az RU-486, a kémiai abortusz kapcsán fog kibontakozni. A tabletták egyre kevésbé vannak szabályozva és emiatt könnyebben elérhetőek, ebből kifolyólag pedig egyre több nő szedi őket. Egy amerikai kutatás szerint míg a 2017-es év összes abortuszának 39%-át végezték tabletta által, 2020-ra ez az arány 54%-ra emelkedett.
Az abortuszpárti aktivisták nagy lendülettel reklámozzák a tablettát egyfajta „csináld magad” lehetőségként, ezáltal a tabletta rendszeres szedését is tanácsolják a nőknek.
Egy életvédő szervezet vezetője, Kristan Hawkins egyike azoknak, akik figyelmeztetnek, hogy ezek a tabletták rendkívül veszélyesek, ugyanakkor pillanatok alatt hozzáférhetők, bármiféle korlátozás nélkül megrendelhetők az internetről.
A tabletta szedésének veszélyeire hívta fel a figyelmet Toni McFadden is, aki középiskolában rendszeresen szedte azt.
„Azt mondták, hogy minimális a kockázat. Kezdetben nem is tapasztaltam semmi mellékhatást, csak néha vérzést. De eltelt egy vagy két hónap és olyan elviselhetetlen fájdalmakat kezdtem érezni, hogy a tanóráról ki kellett rohannom a mosdóba. Ott aztán olyan erősen kezdett belőlem ömleni a vér, hogy haza kellett mennem, de nem mondtam el senkinek. Nekem volt kezelőorvosom, aki ezt a tablettát felírta, de ma már mindenféle korlátozás nélkül hozzá lehet jutni ezekhez a szerekhez. El lehet képzelni, milyen traumatikus élmény lehet szembenéznie egy ilyen eseménnyel egy tinédzsernek, aki mit sem sejtve kezdi el szedni ezt a tablettát.”
-mesélte.
A fiatal nő azóta élharcosa az abortusztabletták ellenzőinek.
Az amerikai Gyógyszerügynökség jelentése szerint az abortusztabletták eddig 24 nő halálát okozták és további 4000 nőnél okoztak nagyon súlyos mellékhatásokat. Ezek a számok azonban valószínűleg nem mutatják a realitást, ugyanis amikor komplikációk lépnek fel, az abortuszszolgáltató arra kéri a pácienseit, hogy „sima” vetélésnek mondják azt a sürgősségi ellátás során, több államban pedig nem vezetnek semmiféle nyilvántartást az abortuszok számáról.
Ezen az életpárti aktivisták szerint változtatni kellene, hogy reális képet kaphassanak az emberek az abortuszról és annak szövődményeiről, veszélyeiről.
Ezenkívül pedig a tabletták korlátozását sürgetnék, ugyanis 20 államban előírás, hogy a tablettát orvos jelenlétében szedheti csak be az ember, azonban a többi államban nincs ilyen előírás. A tablettát betiltani nem lehet, mert az amerikai gyógyszerügynökség engedélyével rendelkezik, ez pedig további kérdéseket vet fel.
Az abortusztabletták körül kialakult helyzet következményeként mind az abortuszt támogatók, mind az azt ellenzők arra készülnek, hogy jogi viták sora következik, melyek kitérnek majd az egészségügyi kockázatokra, a biztonsági előírásokra, az internetes kereskedelemre, de még a kulturális felfogásra is, mely a meg nem született életekről alkotott képünket meghatározza.
Vida Zsanett / CBN