Ritka, 1700 éves olajlámpásra bukkantak Jeruzsálemben
Michael Chernin ásatásvezető ismertette a különleges lelet jelentőségét, amelyet az „Olajfák-hegyi lámpásának” nevezett el.
„Miután Hadrianus római császár 135-ben leverte a Bar Kohba-felkelést, a zsidókat kiűzték a városból. Az Olajfák-hegyi lámpás a zsidó jelenlét egyik kevés tárgyi emléke Jeruzsálem környékéről az i.sz. harmadik és ötödik század között”
– mondta Chernin.
„A lámpás művészi kidolgozottsága, amely teljes épségben került elő, rendkívül különlegessé és ritkává teszi”
– tette hozzá.
Chernin szerint az ősi lelet felfedezése „különösen meglepő”, mivel „nagyon kevés bizonyíték van arra, hogy ebben az időszakban zsidó település létezett volna Jeruzsálemben és környékén”.
Benjamin Storchan, az IAA kutatási régésze szerint az ősi lámpás az úgynevezett „Beit Nattif” típusba tartozik, amely egy a 1930-as években Bet Semes közelében azonosított műhelyről kapta a nevét.
„A menóra díszítéssel ellátott olajlámpák rendkívül ritkák, és a Nemzeti Kincsek archívumában csak néhány hasonló Beit Nattif-típusú lámpás található. A lámpán szereplő szimbólumok választása nem véletlen. Ez a mindennapi tárgyak és a hit kapcsolatának lenyűgöző tanúbizonysága az ókori Jeruzsálem lakói között. Újgy tűnik, hogy a lámpás egy zsidó tulajdonában volt, aki vallási kötődése és a Templom emlékének megőrzése miatt vásárolta meg”
– fejtette ki Storchan.
Rabbi Amichai Eliyahu izraeli kulturális örökségvédelmi miniszter üdvözölte az ősi lámpás felfedezését, és a hanuka ünnepéhez kötötte azt.
„Ez az egyedülálló olajlámpás, amely izgalmas módon viseli a Templom szimbólumait, összeköti a múlt fényét a mai hanuka ünnepével, és kifejezi Izrael nemzetének mély és régóta tartó kapcsolatát örökségével és a Templom emlékével”
– fogalmazott Eliyahu.
(CP)