Ugrás a tartalomra

Rendkívüli: Novák Katalin Izraelbe utazott

Izrael elnöke megköszönte Magyarország támogatását.

Novák Katalin, magyar köztársasági elnök, és Isaac Herzog, Izrael elnöke - Kép forrása: Facebook

Vasárnap reggel egy szolidaritási látogatás keretében Izraelbe látogatott a magyar köztársasági elnök.- írja az index.

Több hetes Ausztráliai útjáról hazafelé tartva vasárnap reggel Izraelbe érkezett Novák Katalin köztársasági elnök, hogy kifejezze szolidaritását a zsidó állammal, amely ellen terrortámadást követett el a Hamász. Az államfőt a hirado.hu beszámolói szerint hivatalában fogadta Isaac Hercog, Izrael elnöke. Novák Katalin a látogatás során kijelentette:

 "Elítéljük a Hamász támadását, Izraelnek pedig minden joga megvan ahhoz, hogy megvédje magát."
"Ez egy megrázó nap volt mindannyiunk számára Magyarországon. Még nem tapasztaltam akkora együttérzést és részvétet, mint amit a magyar emberek mutattak, amikor megtudtuk, hogy mi történt Izraelben” 

– tette hozzá Novák Katalin.

Az izraeli elnök megköszönte a magyar részvétet és szolidaritást, és a túszok érdekében tett erőfeszítéseket is.

Novák kijelentéseire válaszul az izraeli elnök elmondta:

"Ez a háború most nem csak Izrael és a Hamasz között dúl, hanem a gonosz és a jó birodalma küzd egymással"

-utalva ezzel a Hamász terroristái által elkövetett gonosz tettekre, amelyek során csecsemőket daraboltak fel, és holokauszt túlélőket erőszakoltak meg.

"Sokat jelent számunkra az a tény, hogy Önök itt vannak, és mély részvétüket valamint szolidaritásukat fejezik ki. Szeretném megköszönni a túszok érdekében tett erőfeszítéseket is. És azzal fejezem be, hogy mély történelmünk van a magyarsággal, jóban és rosszban, de soha nem felejtjük el, hogy a cionizmus megalapítója, aki a zsidó haza vízióját hordozta, Budapesten született. Ez is egy a rengeteg meghatározó dolog közül ami összeköt bennünket"

-fejtette ki Herzog.

A magyar államfő ezt követően a Gázai övezetbe elhurcolt magyar túszok családjaival találkozott a King David szállodában, és megígérte, hogy mindent megtesz a kiszabadításuk érdekében.

A mandiner beszámolói szerint a magyar köztársasági elnök izraeli látogatása azért is kiemelkedő, mert az az izraeli vezetés ezidáig csak a nyugati világ legfontosabb vezetőit, illetve Izrael legközelebbi európai szövetségeseit fogadta szolidaritási látogatáson.

"Az elnöki vizit tehát megerősíti Magyarország helyét Izrael legfontosabb európai szövetségeinek körében."

-írja mandiner.

Legfrissebb