Az ókori Izrael területén valaha feltárt legrégebbi héber szöveg nagyjából 3200 éves, és Isten nevét kétszer is tartalmazza.
A leletre 2019 decemberében egy korábbi ásatás után eldobott anyagok vizsgálata során találtak rá az Ebál-hegyen, Szamariában, amelyről a Biblia is említést tesz.
Az átkokat tartalmazó ólomtábla azt bizonyíthatja, hogy az izraeliták akkoriban írástudók voltak, valamint az Egyiptomból való kivonulás időpontjára is fényt deríthet, mivel a Biblia szerint az Ígéret Földjére lépés után a Garizim hegyen egy áldást, az Ebál hegyen pedig egy átkot mondtak el, amelyről Mózes ötödik könyve, és Józsué könyve is beszámol.
"Bizonyítékunk lett arra, hogy Izraelben már hamarabb is létezett héber írás, mint ahogyan azt korábban megállapították, valamint az is nagy jelentőséggel bír, hogy a héber Isten nevét az ólomtábla kétszer is említi, és mindez arról a helyről származik, ahol a Biblia szerint Józsué oltárt épített"
- mondta Scott Stripling, a Texas állambeli Katyban található Bibliai Szeminárium projektora, aki feltárta a táblát.
A táblát, amelyet a kutatók i. e. 1400-1200-ra datálnak, nem lehetett felnyitni anélkül, hogy ne sérüljön meg, ezért egy szakértői csoport Prágában röntgentomográfiás vizsgálatot, valamint részletes fényképezést végzett, amely során felfedték az ősi átkot, amelyet proto-sínai írással jegyeztek fel.
A felirat nem kevesebb mint 48 betűt tartalmaz, és az átok a tábla belső és külső oldalán is megjelenik.
„Megátkozott téged az Isten YHW,átkozott, átkozottan fogsz meghalni, Átkozott vagy YHW által, átkozott”
- olvasható a táblán található héber szöveg fordításában.
"A legkorábbi héber írást, a Khirbet Qeiyafa ostracont, amelyet a közép-izraeli Beit Shemesh város közelében lévő ősi erődvárosban végzett ásatás során találtak, i. e. 1000-re datálták, így a táblán lévő felirat 200-400 évvel idősebb"
- mondta Stripling.
"Az Izraelben talált eddigi legrégebbi, héber Isten szót tartalmazó feliratot pedig 5-600 évvel előzi meg"
- tette hozzá.
A tudósok az Egyiptomból való kivonulást a Kr. e. 13. vagy 12. századra datálják, bár a táblán szereplő kormeghatározásuk arra utalhat, hogy ez korábban történt.
"Egy héber átok feliratot találtunk az átkok hegyén."
- mondta Peter van der Veen, a németországi Johannes Gutenberg Egyetem docense, epigráfus, aki a feliratot átnézte a tanulmányhoz.
A külső felirat második szakvéleménye várhatóan jövőre jelenik meg, amelyet a leletről szóló nemzetközi konferencia követ.