Pünkösd Kaliforniában: több mint 12 000 ember keresztelkedett meg a hétvégén

A hétvégén és pünkösd vasárnapján (május 19-én) több mint 12 000 embert kereszteltek meg Kalifornia államban a "Baptize California" nevű mozgalom keretében.

A honlapja szerint a Baptize California egy "vízkeresztséggel egybekötött, egész államra kiterjedő mozgalom pünkösd vasárnapján, amelyhez több gyülekezet is csatlakozott.

Pünkösd vasárnapja arra emlékezik, amikor a Szentlélek először kiáradt a gyülekezetre az Apostolok Cselekedetei 2:1-4-ben. Ezt a napot világszerte számos keresztény egyházban elismerik.

0:00
/0:27

Mark Francey, a Baptize California munkatársa, aki egyben a kaliforniai Irvine-ban található Oceans Church lelkésze is, a hónap elején a CBN News Digital munkatársának, Billy Hallowellnek elmondta, hogy izgatottan várja a kaliforniai egyházak egyesítését.

"Több száz vendéglátó gyülekezet lesz az állam néhány legnagyobb gyülekezeteivel, a baptisták, metodisák, pünkösdiek és karizmatikusok közül"

A résztvevő egyházak között volt a Saddleback Church, a Sandals Church, a Zoe Church, a Restoration Life Church, a Higher Vision Church és a VIVE Church.

A Huntington Beachen megrendezett kétnapos eseményen fellépett a Bethel Music, Martin Smith, SEU Worship, Bodie ("The Voice" 22. évad), ISLY, Bryan és Kate Torwalt, Circuit Riders, Ryan Ellis, Cecily, Ocean's Music, Alexander Pappas és Sean Feucht (Let Us Worship).

"Micsoda történelmi hétvége az államunk és a nemzetünk számára"

- mondta Feucht a ChurchLeadersnek.

"Tegnap részese voltam a világtörténelemben feljegyzett legnagyobb szinkronizált-vízkeresztségnek".
"Több mint 12 000 ember volt jelen. A számok még mindig érkeznek"

- tette hozzá.

"De több mint 12 ezer ember keresztelkedett meg ugyanazon a napon ugyanabban az államban - több mint 6000-en Huntington Beachen, ahol én is voltam."

"Láttuk a 'Jézus forradalmat', hallottunk az Azusa Streetről, de ez egy másik hullám"

- mondta Feucht.

Több mint 6 óra elteltével még mindig tartott a dícséret a kaliforniai Huntington Beach-en:

(CL)