Pro-life, keresztény véleménye miatt rúgták ki: most 5 millió dollár kártérítést kap

A Southwest Airlines egykori légiutas-kísérője megnyert egy 5,1 millió dolláros szövetségi pert, amelyben azzal érvelt, hogy korábbi munkáltatója azért bocsátotta el, mert ellenezte az abortuszt és a szakszervezeti járulékok abortuszhoz kapcsolódó ügyek támogatására való felhasználását.

Csütörtökön a non-profit National Right to Work Legal Defense Foundation elnevezésű jogvédő szervezet bejelentette, hogy az Egyesült Államok Texas északi körzetének kerületi bírósága a magát kereszténynek valló Charlene Carternek adott igazat.

A bíró döntése értelmében Carter 5,1 millió dollár kompenzációs és büntető jellegű kártérítést kap az Amerikai Közlekedési Dolgozók Szakszervezete és a Southwest Airlines ellen, miután az esküdtszék arra a következtetésre jutott, hogy eltávolítása jogellenes volt.

"Egyetlen amerikai munkásnak sem kell félnie a felmondástól, megfélemlítéstől vagy bármilyen más megtorlástól pusztán azért, mert felszólal az ellen, hogy a saját pénzét (...) költsék egy általa utálatosnak tartott program előmozdítására."

-írta a jogvédő szervezet.

"Bár büszkék vagyunk arra, hogy Carter asszony mellett állunk, és örülünk az ítéletnek, az amerikai munkajogban végső soron nem lehet helye annak, hogy a dolgozókat olyan magánszervezet finanszírozására kényszerítsék, amely megsérti alapvető meggyőződésüket."

-hangsúlyozták.

(Christian Headlines)