Pólóval állt ki meggyőződése mellett: az iskolának nem tetszett

Perelni fog a hetedik osztályos fiú családja, amiért az iskola megbüntette gyermeküket azért, mert olyan pólót viselt, amellyel ki szeretett volna állni az mellett, hogy csak két nem létezik.

Liam Morrisont a Massachusetts állam Middleborough városbeli Nichols Middle School iskola 12 éves tanulóját márciusban eltávolították az osztályból, és arra utasították, hogy vegye le a pólóját, amelyen az állt: „Csak két nem létezik.”

Mivel az előző alkalommal hazaküldték amiért visszautasította a tanárok kérését, második alkalommál már egy olyan pólót viselt, amelyre azt írták : "Cenzurázott nemek vannak", az iskola ismét felszólította a diákot, hogy vegye le a pólóját. Azért döntött úgy, hogy a második pólót is felveszi, mert az iskola ügyvédei tájékoztatták a Morrison családot képviselő Massachusetts Family Institute (MFI) szervezetet, arról, hogy nem engedik, hogy a tanuló olyan pólót viseljen az iskolában, amelyen arról a biológiai valóságról tesz állítást, hogy csak két nem létezik.

Sam Whiting, az MFI egyik személyzeti ügyvédje a hírportálnak elmondta, hogy valószínűleg a közeljövőben pert fognak indítani az iskola ellen.

"Hiszünk abban, hogy győzni fogunk ebben az ügyben. Úgy értem, tényleg nem tudok jobb tényállást elképzelni egy diák Első Alkotmánymódosításban foglalt jogainak igazolására"

- mondta az ügyvéd arra hivatkozva, hogy az iskola cenzúrázta a hetedikes tanulót politikai és kulturális nézetei miatt egy olyan témában, amely jelenleg egy széles körű vita tárgya a közéletben.

A hetedikes diák hangsúlyozta, hogy a pólóval csak hangot szeretett volna adni a véleményének, és  mindenkit aki hasonló helyzetbe kerül, arra biztat, hogy álljanak ki a meggyőződésük mellett.

"Mindig harcoljatok azért, amelyben hisztek, és soha ne hagyjátok, hogy bárki meggátoljon benneteket ebben"

- bátorított mindenkit.

A diák azt is elmesélte, hogyan vitték ki őt a torna óráról, ahol az első pólót viselte, amelynek következtében két felnőttel kellett elbeszélgetnie, akik arra hivatkoztak, hogy mivel a diákok nem érzik magukat biztonságban a póló miatt, ezért addig nem térhet vissza az osztályba, amíg le nem veszi..

"Azt mondták, hogy az ing megzavarja a tanulást. Senki sem állt fel és viharzott ki az osztályból. Senki sem tört ki sírásban. Biztos vagyok benne, hogy észrevettem volna"

- mondta.

"Azt mondták nekem, hogy a pólóm egy védett osztályt célzott meg"

– folytatta.

"Ki ez a védett osztály? Az ő érzéseik fontosabbak, mint az én jogaim? Nem panaszkodom, amikor Pride zászlókat és sokszínűségre utaló posztereket látok kifüggesztve az egész iskolában. Tudják, hogy miért? Mert másoknak ugyanúgy joguk van a hitükhöz, mint nekem"

(ChristianPost)