Az ENSZ-ben azt tervezik, hogy már április 5-én beindítják az emberiesség elleni bűncselekményekről szóló szerződés jóváhagyásának folyamatát.
Néhány napon belül olyan javaslatról szavaznak az ENSZ-ben, amelynek célja, hogy a nemek megkülönböztetése, közönséges biológia tények nyilvános kifejezése, vagy akár a Szentírás idézése is az emberiesség elleni bűncselekmények közt legyen számon tartva.
Ez ugyanaz a lista, amely a kényszerített munkát, a szexuális kizsákmányolást, valamint az ember- és szervkereskedelmet is elítéli.
Példátlan lépésük magába foglalja, hogy a férfi és a nő biológiai meghatározását kitörlik a Nemzetközi Büntetőbíróság római statútumából.
Ezzel büntethetővé tesznek emberek millióit, akik ezeket a meggyőződéseket magukénak vallják.
Radikális globalisták és NGO-k törvényen kívül akarnak helyezni minden LMBTQ ideológiával és abortusszal szembeni véleményt. Tisztában vannak vele, hogy a tervük népszerűtlen. Sokakat nem tudnak meggyőzni arról, hogy hitelvein változtassanak, ezért inkább megpróbálják börtönbe zárni őket.
E szerződésmódosítás a „gender alapú üldöztetés” mellett a „kényszerterhességet” is az emberiesség elleni bűntettek közé kívánja felvenni.
Bár az abortuszt soha nem fogadták el nemzetközi emberi jogként, ha az ilyetén való megfogalmazás jogilag kötelező érvényű okmány része lesz, akkor az ő felfogásukban az abortusz bármilyen korlátozása „kényszerterhességet” eredményez, azaz emberiesség elleni bűncselekménynek minősül.
Más szóval, az életpártiság, miszerint mindenkinek joga van az élethez, emberiesség elleni vétekké válhat.
Ha a javasolt változtatásokat elfogadják, intézményesíteni fogják a gender és a várandósság szubjektív, képlékeny fogalmát, korlátozva ezzel lehetőségeinket, hogy kiálljunk elveink mellett.
Áttekintve az ENSZ napirendjét, ez az indítvány talán az eddigi legijesztőbb próbálkozásuk.
A CitizenGo munkatársai néhány példával is érzékeltették a döntés következményeit:
"Képzelje el, hogy bíróság elé állítják pusztán azért, mert gyermekeit vagy unokáit a korai szexualizálástól és ideológiai agymosástól megvédeni igyekszik."
Hűséges lelkipásztorainkat üldöztetés fenyegeti, csak azért, mert Isten szavát hirdetik.
Értékeink védelmezői - keresztény politikusok, újságírók, ügyvédek, tanárok és orvosok - kegyetlen személyes és szakmai támadásnak lesznek kitéve, ha kitartanak elveik mellett.
- tartalmazza a petíció, amelyben kiemelik:
"Amennyiben meg meri kérdőjelezni a gender felfogás dogmáit, készüljön fel: egy olyan rendszer célpontjává válhat, amely el akarja hallgattatni Önt."