Ugrás a tartalomra

Összefogtak a terrorszervezetek Izrael ellen, Törökország színt vallott

Erdogan mégsem utazik Izraelbe.

A libanoni Hezbollah vezetője, a Iszlám Dzsihád főtitkára, és a Hamász helyettes vezetője Libanonban találkozott egy ismeretlen helyen. - Kép forrása: Hezbollah Media Office/REUTERS

Tárgyalóasztalhoz ült a Hezbollah, a Hamász és az Iszlám Dzsihád vezetősége, Erdogan pedig azt állította, hogy a Hamász nem terrorszervezet.

A Reuters beszámolói szerint a libanoni Hezbollah vezetője találkozott a Hamász és az Iszlám Dzsihád nevű terrorszervezetek vezetőivel.

A tárgyalásra Libanonban került sor, egy ismeretlen helyen, amelyen Haszan Naszrallah, a Hezbollah vezetője, Szaleh al-Aruri, a Hamász helyettes vezetője, és az Iszlám Dzsihád vezetője, Zijád en-Nahala vettek részt.

"Felmérték a kialakult nemzetközi álláspontokat, és azt, hogy mit tehet az Ellenállás Tengelye a gázai és palesztinai ellenállás valódi győzelmének megvalósítása és a brutális agresszió megállítása érdekében"

- áll a Hezbollah közleményében.

"Egyetértés volt a koordináció folytatásában"

–tették hozzá.

Mindeközben Recep Tayyip Erdogan, török elnök beszédében állást foglalt Hamász nevű terrorszervezet mellett. - írja a Haaretz.

"A Hamász nem terrorszervezet, hanem a földje védelmében harcot vívó felszabadító csoport"

– jelentette ki, valamint hozzátette, hogy véleménye szerint

"Izrael kihasználta Törökország jó szándékát"

– ezért visszamondta az Izraelbe tervezett útját is.

Mindemellett azonnali tűzszünetre szólította fel a feleket, és kijelentette, hogy "Izraelnek meg kell hallgatnia a békére vonatkozó felhívásokat", és követelte, hogy "Izrael állítsa le a Gáza elleni támadásokat", amelyeket "merényletnek" nevezett.

A palesztinokat pedig arra szólította fel, hogy "egyesüljenek a kétállami megoldás biztosítása érdekében", és követelte, hogy az Izrael földje elleni támadásokat szüntessék be.








Legfrissebb