Ugrás a tartalomra

"Nincs közös érték a holokauszttagadó volt iráni elnökkel" - nyilatkozatot adott ki a Hit Gyülekezete

Követelik, hogy induljon vizsgálat annak kiderítésére, hogy ki a felelős a volt iráni elnök meghívásért.

Kép forrása: Youtube/TRT World

Magyarországi zsidó szervezetek mellett a Hit Gyülekezete is nyilatkozatban tiltakozott a holokauszttagadó volt iráni elnök budapesti meghívása ellen. - számol be a Hetek.

"Nincs és nem is lehet semmiféle 'közös érték' Mahmúd Ahmanidezsáddal"

- írják a nyilatkozatban, majd így folytatják:

Két nappal a holokauszt áldozataira emlékező Élet Menete után a Nemzeti Közszolgálati Egyetem meghívására Budapestre érkezett Mahmúd Ahmadinezsád volt iráni elnök, a modernkori antiszemitizmus leghírhedtebb, ikonikus képviselője, ahol „Közös értékek a globális környezetben” címmel tartott zárt körű előadást.

"Úgy gondoljuk, hogy Magyarországnak semmiféle 'közös értéke' nincsen a holokauszt-tagadó, Izrael Állam elpusztítását meghirdető volt iráni elnökkel. "

Mahmúd Ahamdinezsád annak az iráni rezsimnek volt 8 éven át a vezetője, amely néhány hete több száz rakétával és drónnal támadt Izrael ellen. Budapesti beszédében jogos önvédelemnek nevezte ezt az agressziót.

Államfőként többször is kijelentette, hogy Izraelt el kell törölni a térképről, és meghirdette a „cionizmus mentes világot”, amellyel kapcsolatban nemzetközi konferenciát is szervezett Teheránban.

Mahmúd Ahmadinezsád szerint a holokauszt, benne a 600.000 magyar zsidó meggyilkolása „mítosz”.

Mahmúd Ahmadinezsád emellett felelős az egész Közel-Keletet fenyegető iráni nukleáris és nagy hatótávolságú rakétaprogram felgyorsításáért. 

"Megdöbbentőnek tartjuk, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora, Deli Gergely meghívta és a nyilvánosság kizárásával vendégül látta a volt iráni elnököt"

- áll a Hit Gyülekezete nyilatkozatában.

"Aggasztónak tartjuk azt is, hogy a hivatalosan az antiszemitizmussal szemben zéró toleranciát képviselő magyar kormány és a Külügyminisztérium hozzájárult egy ilyen meghíváshoz"

- hangsúlyozták.

"Követeljük, hogy induljon vizsgálat annak kiderítésére, ki a felelős a magyar kormány hitelességének is kárt okozó meghívásért."

(Hetek)

Legfrissebb