Novák Katalinnal találkozott Elon Musk Amerikában

Bár a Budapesti Demográfiai Csúcson nem tudott részt venni, Novák Katalin facebook bejegyzéséből kiderül, hogy végül mégis csak összehoztak egy találkozót az X vezérigazgatójával- számol be a mandiner.


Magyarország államfője még augusztus végén hívta meg az X vezérigazgatóját a fővárosba, aki a mandiner beszámolói szerint Tucker Carlson egyik videója révén figyelt fel hazánkra, amelyet Orbán Viktorral készített, majd egy twitter bejegyzésben meg is jegyezte:

"nagyon érdekes, Magyarország keményen próbálja kezelni a termékenységi arányszám problémáját."

A találkozón a magyar államfő és Musk többek között arról beszéltek, hogy

"mit tehetnének közösen azért, hogy a fiatalok bátran igent merjenek mondani a gyermekvállásra”
Az irodában jelen volt Musk fia is - Kép forrása: Facebook/Novák Katalin

Musk hangsúlyozta, hogy "a gyermektelenség korunk legaggasztóbb jelensége", majd a beszélgetés következtében egy újabb bejegyzést posztolt a közösségi platformra:


„ A gyermekvállalás menti meg világot”

„Elon Musk személyében egy új szövetségesünk lett a családok szabadságharcában, aki ismeri, és elismeri Magyarország családközpontú programját”

- hangsúlyozta a magyar köztársasági elnök, majd elmondta, hogy a beszélgetésük során kitértek az orosz-ukrán háborúra is, amelynek kapcsán mindketten egyetértettek abban, hogy mielőbbi tűzszünetre és a tartós békére van szükség. - írja a mandiner.

"Annak külön örülök, hogy a kárpátaljai magyarság problémáit is megértette beszélgetésünknek köszönhetően"

- emelte ki Novák Katalin.