Novák Katalin lett Magyarország legfiatalabb és első női köztársasági elnöke

Novák Katalin a rendszerváltás utáni Magyarország első női államfője, aki az eddigi legfiatalabb köztársasági elnök is egyben, ugyanis mindössze 44 évesen lett a legmagasabb magyar közjogi méltóság - írta meg az index.hu.

Novák Katalint tavaly december végén kérte fel Orbán Viktor miniszterelnök, hogy legyen a Fidesz-KDNP jelöltje, miután Áder János köztársasági elnök mandátuma május 10-én lejár. A felkérés után Novák Katalin az Indexnek adott interjújában azt mondta, hogy bár ehhez a politikai közösséghez tartozik,

A KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKNEK UGYANAKKOR A NEMZET EGYSÉGÉT KELL MEGJELENÍTENIE, AMINT EZT AZ ALAPTÖRVÉNY IS VILÁGOSAN MEGFOGALMAZZA. EZÉRT A NEMZET MINDEN KÜLÖNBÖZŐSÉG FELETTI EGYSÉGÉNEK KIFEJEZÉSE LESZ A LEGFONTOSABB DOLGOM.

A szavazatszámláló bizottság a szavazás érvényességét befolyásoló eseményt nem talált. Érvénytelen szavazat öt darab volt, az érvényes szavazatok száma 188. Az érvényes szavazatok alapján Novák Katalinra 137 képviselő, Róna Péterre 51 képviselő szavazott.

"A magyar gyerekek, a családok sorsa marad a szívügyem, a jövőben is értük dolgozom. Áder János következetesen képviselte a teremtett világ védelmét. Ez az ügy nekem is fontos: a második szakirányom a környezeti menedzsment volt. Ahhoz azonban, hogy legyen kinek megőrizni a Földet, szükség van a gyermekekre, a következő generációkra"

-mondta el az Indexnek Novák egy korábbi interjúban.

Magyarország első női köztársasági elnökének teljes beszéde: