„Leültem a földre, és elkezdtem nevetni – mint Sára.” Így reagált Mária, amikor megtudta, hogy a gyülekezet házasságközvetítő szolgálata Kulcsár Árpáddal szeretné összehozni. Hat hónap múlva már az oltár előtt mondták ki a boldogító igent. A Házasságunk története legfrissebb adásában az ő megtérésük és házasságuk történetével ismerkedhetünk meg.
Árpád vallásos neveltetést kapott, de ez sokáig csak formális keretek között mozgott. Bár gyerekként a nagyszülőknél koptatták a régi református templom padjait, az imádkozás, és a Bibliaolvasás sem volt a mindennapok része. Ennek ellenére Árpád részt vett a templomi munkákban, és református folyóiratokba is írt.
Gyermekkorára visszaemlékezve elmondta:
“A szüleimnek nem volt olyan jó házassága.. A Biblia csak a polcon volt, a bibliai családrenddel ellentétben mindenben a feleség irányított.”
Mindenben az édesanyja irányított, ő kezelte a pénzt, miközben édesapja volt a fő kenyérkereső. Reggelente az apjának pénzt kellett kérnie a gyerekek előtt. Erre a jelenségre más református családoknál is felfigyelt.
Az egyetemet megelőzően egy évet a katonaságban töltött, ahol sok erkölcstelen dologban volt része.
"Isszonyúan szégyelltem magam...borzalmas volt, nem tudtam uralkodni magamon. (...) Egészségügyileg és az önbecslésemben teljesen földhöz voltam vágva."
Az egyetemi évek alatt, noha kifelé sikeres és megnyerő volt, belül káosz és sötétség uralkodott.
„Mint a cserépkályha: kívülről mázas és szép, belülről kormos és visszataszítóan mocskos”
– jellemezte akkori önmagát.
Egy nap azonban egy református lelkész lányával éjszakába nyúlóan beszélgetett – aki a budaörsi Hit Gyülekezetébe járt. Ez a beszélgetés nagy hatással volt rá.
„Mikor elváltunk, olyan örömöt éreztem, amit soha korábban”
– mondta.
Ez az élmény elindította benne az érdeklődést, és hamarosan eljutott egy istentiszteletre is. A második alkalommal már a megtérők között találta magát, bár arra sem emlékezett, hogyan került oda. A megtérés és a vízkeresztség után valódi változás állt be az életében: megszabadult a szexuális tisztátalanságból, és egészsége is helyreállt, pedig azelőtt emésztési zavarokkal küzdött, és alig volt néhány étel, amelyet gond nélkül tudott fogyasztani.
„Azt vettem, észrem hogy tudom enni a vajaskenyeret (...) Mária pörköltje és húslevese pedig világszínvonal, amiben aztán tényleg minden benne van ”
– emlékezett vissza.
Felesége, Mária egyetemi éveit bulizással töltötte, majd egy kolléganője példáján keresztül kezdett el érdeklődni a hit iránt, aki boldog házasságban élt, és rendkívül kiegyensúlyozott volt.
"Megkérdeztem tőle, hogy csinálja?"
A kolléganő – mint kiderült – a Hit Gyülekezetébe járt, és elhívta őt egy istentiszteletre, ahol meg is tért.
Árpád hosszú ideig élt egyedül, és volt, hogy úgy érezte, örökre egyedül marad. Egy alkalommal egy pásztor próbálta összehozni őt egy lánnyal egy vacsora keretében, de ő csak legyintett:
„Feri, 44 éves vagyok, szerintem ez a vonat már elment.”
– mondta.
Mária saját bevallása szerint nehezen élte meg az egyedülállóság időszakát, főleg, hogy sokszor családoknál szolgált. Bár irigység nem volt benne, de ő is nagyon vágyott arra, hogy férje, legyen, volt hogy több napon át sírt, de feltette magának a kérdést:
„Most az Úr a fontos, vagy a házasság?”
Árpád és Mária végül a gyülekezet házasságközvetítő szolgálatán keresztül ismerkedtek meg. Árpád először idegenkedett tőle, azt hitte, ez egyfajta „bénasági bizonyítvány”.
„A mi esetünk bizonyítja, hogy nem az”
– fogalmazott.
„Nincs házasságom, ha nincs gyülekezet és nincs ez a szolgálat”
– hangsúlyozta.
A házasságukban voltak heves viták is, de azt, hogy a kapcsolatuk mindezek ellenére egyre erősebbé vált, a "harmadik szálnak", azaz Istennek tulajdonítja. Az Ő segítségével ugyanis képesek voltak mindig megbocsátani egymásnak.
„Sokszor volt olyan vita, ahol kaptam gyomrost, és szerintem adtam is a Máriának”
– mondta Árpád.
„Ha az ember fáradtan kezd el beszélgetni, annak nem mindig mosolygós a vége… De nincs annyi ujjam, ahányszor bocsánatot kértem tőle”
– tette hozzá.
Ez a tartalom az előfizetők számára elérhető.
Fizessen elő most a Hit Rádió Archívumra: több mint 3000 reklámmentes adás, exkluzív és premier előtti tartalmak egy helyen!
Részletek és előfizetés