Németország betiltotta a szélsőjobboldali koncertek szervezéséről és rasszista zenéiről ismert Hammerskins nevű neonáci csoportot- írja a BBC.
"Ez egy egyértelmű jelzés a rasszizmus és az antiszemitizmus ellen"
- hangsúlyozta Nancy Faeser, német belügyminiszter.
A Hammerskins nevű szervezetet még az Egyesült Államokban alapították az 1980-as évek végén Texasban, és egy ernyőhálózatként terjedt Hammerskin Nation néven szerte Amerikában és a világ számos más országában. A Németországban jelenlevő csoport 28 vezető tagjának lakhelyén házkutatást is tartottak a hatóságok, akik elmondták, hogy a tiltás előtt a csoport szorosan együttműködött az USA-ban működő szervezettel.
A német hatóságok a betiltást "a szervezett szélsőjobboldali szélsőségesek elleni kemény csapásnak" nevezték, és azt mondták, hogy ezzel véget vetnek "egy nemzetközileg aktív neonáci egyesület embertelen akcióinak".
„A jobboldali extremizmus továbbra is a legnagyobb szélsőséges fenyegetés a demokráciánkra nézve. Ezért továbbra is nagyon határozottan fogunk fellépni ez ellen"
- mondta a német belügyminiszter.”
"A skinhead csoport egyik fő célja az volt, hogy koncerteken terjessze szélsőjobboldali ideológiáját"
- tette hozzá.
A Hammerskins nagymértékben részt vett neonáci zenei kiadók létrehozásában, antiszemita lemezek értékesítésében és titkos zenei rendezvények szervezésében.
A csoportot kapcsolatba hozták a nyugat-németországi Saar-vidéken található Hate Bar nevű helyszínnel is, ahol a rendőrség még idén áprilisban több embert is letartóztatott tiltott szimbólumok bemutatása miatt.
A hatóságok szerint ez volt a legbefolyásosabb szélsőjobboldali szervezet Európában.
A szervezet 13 regionális csoportra oszlott, amelyek egyes esetekben a náci Németországra visszautaló neveket használtak. A chapterek a motorosbandákhoz hasonló struktúrában működtek országszerte. A jelentések szerint az új tagoknak egy beavatási szertartást kellett teljesíteniük a Crew 38-on keresztül, amelyet szintén betiltottak.
A több tíz németországi tartományban működő csoport tagjairól a hatóságok elmondták, hogy egymást testvérnek nevezték és a „szélsőséges skinhead társadalom elitjének” tekintették magukat.
"többen is rendelkeztek fegyverviselési engedéllyel"
- jelentette a német média.
A BBC beszámolói szerint a Hammerskins a huszadik jelentősebb szélsőjobboldali szervezet, amelyet betiltottak Németországban. A csoport szoros kapcsolatban állt a kétezres években betiltott Blood and Honour nevű neonáci csoport tagjaival is, amely tíz faji indíttatású gyilkosságot is végrehajtott Németországban.
A német belügyi hírszerző ügynökség becslései szerint nagyjából 38 800 ember tartozik az országban működő neonáci szervezet „társadalmához”, és több mint egyharmaduk "potenciálisan erőszakosnak" minősül.