„Szó szerint elvesztettem a szerveimet" - a nemváltoztatás sötét valóságáról vallottak tinédzserek
A Betegségellenőrzési és Megelőzési Központ új jelentése szerint 2017 óta csaknem megkétszereződött azoknak a fiataloknak a száma, akik transzneműnek vallják magukat az Egyesült Államokban - számolt be a New York Post részletesen cikkében, amelyben olyan fiatalok is megszólaltak, akik megbánták nemi átalakításukat.
Történelmileg a férfiból női létre való átállás sokkal gyakoribb volt, jellemzően nagyon fiatal koruktól kezdve állandó nemi diszfóriát tapasztaltak az ilyen irányultsággal rendelkező férfiak.
A közelmúltban azonban a trend megfordult, és a nőből a férfiba való átmenetek váltak túlnyomó többséggé.
Dr. Lisa Littman, a Brown Egyetem viselkedés- és társadalomtudományok egykori professzora alkotta meg a „gyorsan fellépő nemi diszfória” kifejezést a transznemű fiatalok ezen alcsoportjának leírására, amely tipikusan biológiai eredetű nőket jellemez, aki hirtelen diszfóriássá válik a pubertás alatt vagy röviddel azután. Littman úgy véli, ennek oka lehet, hogy a serdülő lányok érzékenyek a társaik közösségi médián keresztül gyakorolt befolyására.
Személyes történeteikkel mutatnák be az aktivisták: nem következményektől mentes a nemváltoztatás
Amikor Chloe 12 éves volt, úgy döntött, hogy transznemű lesz. 13 évesen vallotta be szüleinek, majd ugyanebben az évben pubertás blokkolókat kapott, és tesztoszteront írtak fel neki. 15 évesen kettős mastectomián esett át. Kevesebb mint egy évvel később rájött, hogy hibát követett el – mindezt 16 éves korában.
A most 17 éves Chloe a „detranzitioner”-nek, azaz "visszaváltozóknak" nevezett növekvő csoport egyike – azok, akik megpróbálják megfordítani a nemek közötti átmenetet, gyakran miután rájöttek, hogy valóban azonosulnak biológiai nemükkel. Tragikus módon sokan életük hátralévő részében küzdenek a kiskorúként hozott döntésük visszafordíthatatlan egészségügyi következményeivel.
"Nem tudok csendben maradni"
– mondta Chloe.
"Tennem kell valamit, és meg kell osztanom a saját figyelmeztető történetemet."
-emelte ki.
A 23 éves Helena Kerschner Cincinnatiben (Ohio államban) született biológiai nőként, 14 évesen tapasztalt először nemi diszfóriát. Azt mondja, a transznemű aktivista tartalommal teli Tumblr-oldalak ösztönözték átváltozását.
„Olyan időszakon mentem keresztül, amikor nagyon elszigetelt voltam az iskolában, ezért az internet felé fordultam”
– emlékezett vissza. Valós életében Kerschner összeveszett a barátaival az iskolában; online azonban talált egy közösséget, amely szívesen fogadta.
„A diszfóriámat határozottan ez az online közösség váltotta ki. Soha nem gondolkodtam a nememen, és soha nem volt problémám azzal, hogy lány vagyok, mielőtt felkerültem a Tumblrre.”
-fejtette ki.
„Sok negatívitás ért azzal kapcsolatban, hogy cisz, heteroszexuális, fehér lány vagyok, és ezeket az üzeneteket nagyon-nagyon személyesen vettem.”
-mesélte.
Mint elmondta, politikai nyomást is érzett az átváltozásra.
Chloe Colenak 17 éves kaliforniai diákként hasonló élményben volt része, amikor 11 évesen csatlakozott az Instagramhoz.
„Elkezdtem kitéve lenni sok LMBT tartalomnak és aktivizmusnak”
– mondta.
„Láttam, hogy a transz emberek az interneten elsöprő támogatást kaptak, és a rengeteg dicséret igazán megszólított, mert akkoriban nem volt sok saját barátom.”
-emlékezett vissza.
Helena Kerschner, aki most 23 éves, szintén az egyre több tagot számláló „detranzitioner” közösség tagja, akik visszatérnek születésük neméhez. Azt mondta, hogy nemváltását „határozottan az online transzaktivisták váltották ki”.
A szakértők attól tartanak, hogy sok átmenetre vágyó fiatal megfelelő mentális-egészségügyi értékelés nélkül teszi ezt meg. Köztük van Dr. Erica Anderson, a nemre, a szexualitásra és az identitásra szakosodott klinikai pszichológus. Anderson, aki maga is transznemű nő, több száz fiatalnak segített eligazodni az átmenet útján az elmúlt 30 évben. Anderson támogatja a módszeres, mérföldkövekkel teli folyamatot, amely néhány hónaptól több évig tarthat a teljes átalakulásig. Ma azonban aggódik amiatt, hogy egyes fiatalokat megfelelő korlátozás vagy felügyelet nélkül orvosolnak.
„Aggódok amiatt, hogy a detranszformálók számának növekedése néhány olyan fiatalt tükröz, akik nagyon-nagyon gyorsan haladtak előre”
– mondta.
„Ha a gyermek számára fontos, egyéb kérdéseket nem kezelik teljesen [az átmenet előtt], akkor az egészségügyi szakemberek cserbenhagyják a gyerekeket.”
-fejtette ki.
A Dr. Lisa Littman által tavaly végzett online felmérés szerint, 40 százalékuk azt mondta, hogy nemi diszfóriájukat mentális egészségi állapot okozta, és 62 százalékuk úgy érezte, hogy az egészségügyi szakemberek nem vizsgálták meg, hogy a trauma szerepet játszott-e az átállási döntéseikben.
„A diszfóriám összeütközött az általános depressziós problémáimmal és a testképproblémákkal”
– emlékezett vissza Helena.
"Egyszerűen arra a következtetésre jutottam, hogy rossz testbe születtem, és minden problémám megoldódna, ha átállok."
Dr. Erica Anderson elmondta, hogy aggódik amiatt, hogy egyes fiatalokat megfelelő korlátozás vagy felügyelet nélkül orvosolnak.
Chloénak volt hasonló tapasztalata.
„Mivel a testem nem felelt meg a szépségideáloknak, elkezdtem azon tűnődni, hogy nincs-e valami bajom. Azt hittem, nem vagyok elég csinos ahhoz, hogy lány legyek, ezért jobban járnék fiúként. A lelkem mélyén végig csinos akartam lenni, de ez az, amit elnyomtam.”
-mondta el.
Egyetért Dr. Andersonnal abban, hogy több pszichológiai értékelésre van szükség annak meghatározásához, hogy a mögöttes mentális egészségügyi problémák befolyásolhatják-e az átállás vágyát.
"Több figyelmet kell fordítani a pszichoterápiára"
- mondta Chloe.
„Azonnal visszafordíthatatlan orvosi kezelésekbe kezdünk, amikor arra összpontosíthatnánk, hogy képessé tegyük ezeket a gyerekeket arra, hogy ne gyűlöljék a testüket.”
-hangsúlyozta.
2019-ig Marcus Evans klinikai igazgató volt a Tavistock and Portman NHS Trustnál, egy államilag finanszírozott mentális egészségügyi központban az Egyesült Királyságban, ahol sok fiatal kért kezelést nemi diszfória miatt. Ám három éve lemondott, amit a diszfórikus kamaszok szükségtelen medikalizálásával indokolt.
Marcus Evans lemondott, mert aggódott amiatt, hogy a gyerekeket „gyorsan rávezetik a pszichológiai problémák orvosi megoldására”.
„A kérdés átpolitizálása a megfelelő klinikai szigorúság leállítását jelentette. Ez azt jelentette, hogy a meglehetősen sebezhető gyerekeket annak a veszélye fenyegette, hogy olyan orvosi kezelésre bocsátják őket, amelyet megbánhatnak."
-emelte ki.
Valójában az átmenetek egyre fiatalabbakat érintenek és egyre gyorsabban. A Transznemű Egészségügyi Világszövetség szerint a pubertás blokkolókat általában a fejlődés első jeleinél alkalmazzák már 9 éves kor alatt. A tesztoszteron- és ösztrogéninjekciókat gyakran 13 vagy 14 éves korban írják fel, annak ellenére, hogy az Endokrin Társaság 16 éves kort javasol. Súlyos műtéteket, például mastectomiát is végeznek néha már 13 éves gyermekeken.
Bár a kiskorúak orvosi beavatkozásához szülői beleegyezés szükséges, sok anya és apa jóváhagyja a műtétet és a hormonterápiát az orvosok javaslatára, vagy attól tartva, hogy gyermeke önmagát károsíthatja, ha megtagadják tőle a kezelést.
"Nagyon nehéz a szülőknek pontosan tudniuk, hogyan értékeljék saját gyerekeiket, és nagymértékben támaszkodnak a szakértőkre"
- mondta Jane Wheeler ügyvéd, aki megalapította a Rethink Identity Medicine Ethics nevű non-profit szervezetet. amely elősegíti a diszfórikus gyermekek etikus, bizonyítékokon alapuló ellátását és kezelését.
„Nyilvánvalóan nagy aggodalomra ad okot, hogy a serdülő vagy kiskorú képes-e teljesen megérteni, mit is jelent valójában a medikalizáció.”
-emelte ki.
Az egészségügyi szakemberek jellemzően az Amerikai Pszichológiai Társaság által támogatott megerősítő gondozási modellt követik, korától függetlenül érvényesítve és megerősítve a páciens kifejezett nemi identitását. Ennek eredményeként az átmenetet elhagyók gyakran arról számolnak be, hogy a receptek beszerzése gyerekjáték.
Helena esetében a tesztoszteronrecepthez mindössze egy utazásra volt szükség a Planned Parenthood klinikára, amikor 18 éves volt. Elmondta, hogy egy ápolónő kevesebb mint egy óra leforgása alatt a szokásos kezdő adag négyszeresét adta be anélkül, hogy orvoshoz fordult volna.
Chloe azt mondta, hogy szülői beleegyezéssel mindössze két év alatt átvészelte a teljes átmeneti folyamatot – a blokkolóktól a mastectomiáig. Az egyetlen ellenállás, amellyel állítása szerint találkozott, az első felkeresett endokrinológustól származott, aki beleegyezett, hogy 13 éves korában felírjon neki pubertásgátlókat, de tesztoszteront nem. Azonban ezután egy másik orvoshoz ment, aki gond nélkül felírta a receptet.
Különféle tanulmányok azt sugallják, hogy a diszfóriás gyerekek 80%-a végül megtapasztalhatja a biológiai nemét anélkül, hogy átmenethez folyamodna. Ezért gondolja sok szakember, mint például Evans, hogy a potenciálisan visszafordíthatatlan orvosi beavatkozást, ameddig csak lehetséges kerülni kell.
„Nem vagyok az átmenet ellen. Egyszerűen nem hiszem, hogy a gyerekek tájékozottan adhatnak beleegyezést ”
-hangsúlyozta.
Azok számára, akik végül megbánják az átállást, a hormonterápia és a műtét következményei pusztítóak lehetnek. Helena számára a tesztoszteron érzelmi instabilitást okozott, amely két önkárosító kórházi kezeléssel tetőzött. A kórházban rájött, hogy az átállása hiba volt.
„Láttam egy fotómontázst rólam, és amikor láttam, hogy mennyire megváltozott az arcom, és milyen boldogtalan vagyok, rájöttem, hogy ez az egész baromság volt, és nem kellett volna megtennem. Nagyon sötét időszak volt.”
-mondta.
Chloe elmondta, hogy a tesztoszteron megváltoztatta csontszerkezetét, tartósan kiélesítette az állkapcsát és kiszélesítette a vállát. Elmondta, hogy megnövekedett test- és arcszőrzettel is küzd.
„Nem bírtam néha magamra nézni. Hányingerem volt tőle.”
-mesélte.
A legsúlyosabb gond a termékenysége lett. Bár egy nap szeretne gyereket, Chloe nem tudja, hogy petéi életképességét veszélyeztette-e az évekig tartó tesztoszteron injekció. Orvosokkal dolgozik, hogy kiderítse.
„Jelenleg még mindig nem vagyok tisztában az egészségem általános képével”
– mondta.
Vannak olyanok az LGBTQ mozgalmon belül, akik azt állítják, hogy az olyan történeteket, mint Chloé és Helena, a transzmozgalom egészének hiteltelenítésére fogják használni.
Ez valószínűtlen, mivel a kutatások azt mutatják, hogy a transz felnőttek 86%-a érzi úgy, hogy az átállás a megfelelő hosszú távú döntés volt számára. De mivel egyre több gyermeket bíznak meg komoly, tartós következményekkel járó orvosi döntések meghozatalával, szinte biztos, hogy nőni fog a kiábrándult átmenetet kérők száma.
Éppen ezért Dr. Anderson késztetést érez arra, hogy megszólaljon a nevükben, mint maga is transznemű nő.
„Néhány kollégám aggódik amiatt, hogy a detranszformátorokról szóló beszélgetés nagyobb fegyver lesz a kulturális háborúkban, de az aggaszt, hogy ha nem foglalkozunk ezekkel a problémákkal, akkor még több muníció lesz a megfelelő munka bírálatára. és más kollégák is ezt teszik.”
Andersonhoz hasonlóan ezek a fiatalok – akik örökké együtt fognak élni a sietős átmenet következményeivel – nem hajlandók elhallgattatni őket.
"Azt akarom, hogy meghallják a hangomat"
– mondta Chloe.
„Nem akarom, hogy a történelem megismételje önmagát. Nem engedhetem, hogy ez más gyerekekkel is megtörténjen."
-emelte ki.