Ugrás a tartalomra

Németország teljesen betiltotta a Hamász támogatását

A belügyminiszter szerint Németországban nincs helye az antiszemitizmusnak.

Németország a Samidoun nevű palesztinbarát szervezet tevékenységeit is betiltotta, amely egyesek szerint a Hamász fedőszervezete. - Kép: INA FASSBENDER/AFP/ Getty Images

A német kormány bejelentette a palesztinbarát, Samidoun elnevezésű jótékonysági szervezet, valamint a Hamász támogatására irányuló tevékenységek betiltását, alig egy hónappal a Hamász támadása után. - írja a Breitbart.

"Betiltották azon jótékonysági szervezetek és csoportok hálózatát Németországban, amelyek hivatalosan nem állnak kapcsolatban a Hamásszal, azonban mégis palesztinbarát ügyek mellett kampányolnak"

- jelentette be csütörtökön Nancy Faeser, az ország belügyminisztere.

A Hamász Németországban már 20 éve tiltott terrorszervezet, de eddig a törvény kiskapui lehetővé tették a hozzájuk köthető szervezetek további működését. Német sajtóértesülések szerint a tiltással ezeket a szervezeteket vették célba, és elmondásuk szerint kormány törekedni fog a Hamászt támogató külföldi állampolgárok kitoloncolására is.

A miniszter így nyilatkozott a fejleményről:

"A mai napon a Hamász mellett betiltottam egy olyan terrorszervezet tevékenységeit is, amelynek célja Izrael állam elpusztítása... Az antiszemitizmusnak nincs helye Németországban, és minden erőnkkel küzdeni fogunk ellene".


A Samidoun, palesztin foglyok szolidaritási hálózata, a mai tiltás által érintett német jótékonysági szervezetek egyike, a Hamász támadása utáni utcai tüntetéseken süteményeket osztogatott. Faeser a Deutsche Welle jelentése szerint kijelentette:

"a Hamász Izrael elleni szörnyű terrortámadásaira válaszul spontán "jubileumi ünnepségek" tartása itt Németországban különösen beteges módon mutatja be a Samidoun antiszemita, embertelen világnézetét".
Nancy Faser, német belügyminiszter kezében a betiltási végzésekkel - Kép forrása: Michael Kappeler/Getty imagesO

A Samidoun szervezetről azt mondta, hogy:

"nemzetközi hálózatként Izrael- és zsidóellenes propagandát terjeszt a különböző országokban fogva tartott foglyok számára létrehozott 'szolidaritási szervezet' álcája alatt".

A Frankfurter Allgemeine Zeitung által idézett Német Zsidók Központi Tanácsának szóvivője a Samidounról azt mondta, hogy a csoport

"a Hamász fedőszervezete", és "számos antiszemita zavargás mögött állt Németország-szerte".


Aki most támogatja a csoportokat, az bűncselekményt követ el, és a német állam feloszlathatja a szervezeteket és elkobozhatja vagyonukat.

A német nyelvű Neue Zürcher Zeitung beszámolójában a rendvédelmi szervek kifejezték aggodalmukat a döntéssel kapcsolatban. Véleményük szerint a tiltás következtében zavargások lesznek. A német azt állítja, hogy jövő hétvégére palesztin tüntetéseket jelentettek be, csak Berlinben több tízezer résztvevőt várnak.

Legfrissebb