Ugrás a tartalomra

Német kormánybiztos: "az iszlamizmussal együtt jár a zsidóellenesség"

Szerinte örvendetes, hogy Magyarországon a zsidó intézményeket nem kell külön védeni.

Izrael-ellenes tüntetés Berlinben. - Kép forrása: AA

Felix Klein, a német szövetségi kormány antiszemitizmus elleni biztosa szerint a gázai konfliktus új antiszemita hullámot indított Európában, különösen Németországban.

Klein a Szombat.hu-nak adott interjújában kifejtette, hogy az antiszemita megnyilvánulások és bűncselekmények száma drámaian emelkedett Németországban, kifejezetten a Hamász október 7-ei terrortámadása után amikor ahogyan ő fogalmazott:

„több zsidót öltek meg, mint a holokauszt óta bármikor”

Klein arra is felhívta a figyelmet, hogy az antiszemita nézetek kinyilvánításának gátlási küszöbe lejjebb került, amely radikalizálta az antiszemitákat. Ez megmutatkozott abban is, hogy

a tavalyi antiszemita bűntettek felét mindössze három hónap alatt, október 7-e és december 31-e között követték el.

A kormánybiztos különösen erős kritikát fogalmazott meg a média szerepével kapcsolatban, mondván, hogy a sajtó és a közösségi média szelektív tájékoztatása hozzájárul az Izrael-ellenes indulatok fokozásához.

„A média gyakran még mindig azt feltételezi, hogy két hasonló harcoló fél közötti konfliktusról van szó, pedig ez nem így van”

– hangsúlyozta Klein.

Felix Klein - Kép forrása: szombat.hu

Az Orbán-kormányt sokszor éri éles bírálat a német kabinet és az EU részéről, Klein szerint azonban a zsidó intézmények jelentősen nagyobb biztonságban vannak Magyarországon.

"Örvendetes, hogy a magyarországi zsidó intézményeket nem kell külön védeni, és csak úgy be lehet sétálni például a csodálatos budapesti zsinagógába."

- mondta Klein hozzátéve, hogy Németországban "egyes szélsőséges csoportok" szükségessé teszik, hogy biztosítsák a zsidó intézmények védelmét. Október 7. óta azonban elmondása szerint "sokkal nyíltabban lehet beszélni az iszlamista és muszlim miliőből kiinduló zsidógyűlöletről."

"A zsidóellenesség magától értetődően együtt jár az iszlamizmus minden formájával, különösen Izrael vonatkozásában"

– fejtette ki.

Klein megjegyezte, hogy a német kormány nagy hangsúlyt fektet a zsidó lakosság biztonságának megteremtésére, az antiszemitizmus gyors felismerésére és megbüntetésére. Szerinte az eredmények tiszteletre méltók, de a megelőzés továbbra is nagy kihívás marad.

Klein örömmel üdvözölte, hogy Magyarország az EU-elnökség alatt kiemelten kezeli az antiszemitizmus kérdését, és reményét fejezte ki, hogy sikerül jó, életképes struktúrákat létrehozni az antiszemitizmus elleni küzdelemben európai szinten.

(szombat.hu)

Legfrissebb