Német Etikai Tanács: indokolt az eutanázia engedélyezése

Tiszteletben kell tartani egy ember arra irányuló vágyát, ha életének véget akar vetni bizonyos élethelyzetekben – ez a véleménye a Német Etikai Tanácsnak a támogatott öngyilkosságról szóló vita kapcsán.

A Német Etikai Tanács több jelenleg terítéken lévő javaslattal kapcsolatban egyelőre nem ad konkrét ajánlást, illetve visszajelzést – írja közleményében a Tanács. Ehelyett általánosságban osztja meg véleményét az orvosilag támogatott öngyilkosságokkal kapcsolatban – amit a nyilatkozat szerint egyértelműen indokoltnak tart.

A Német Etikai Tanács szerint „a szabad döntés felelősségét szigorúan meg kell különböztetni a döntés kimenetelének erkölcsi helyességétől. Az adott személy értékét teljes mértékben tiszteletben kell tartani a szabad döntés felelősségének megítélésekor, még akkor is, ha a döntése jelentősen eltér a társadalomban általánosan uralkodó eszméktől.”

Azonban, amellett, hogy a Tanács hangsúlyozza, hogy támogatott öngyilkosságra csak és kizárólag akkor kerülhet sor, ha a halál választása önkéntes, az Etikai Tanács több konkrét ajánlást annak módjáról és helyéről nem ad.

A konkrét útmutatások helyett azt hangsúlyozza, hogy az öngyilkosság iránti vágy nem magánügy, hanem az egész társadalmat érinti. A Tanács azt javasolja, hogy az asszisztált öngyilkosságokról szóló vita arra fókuszáljon, hogy annak célja „olyan élethelyzetek elkerülése és megszüntetése, amelyeket az adott emberek szubjektív módon elviselhetetlennek tartanak.”  Ezért a Tanács azzal érvel, hogy az orvosoknak, a klinikáknak, a szociális központoknak és a gondozóknak észszerű alternatívákat kell nyújtaniuk az öngyilkosság lehetőségeire.

Az Etikai Tanács elnöke azonban hangsúlyozza, hogy a külső tényezők (mint például a társadalmi elvárások) lényegesen befolyásolják az ilyen döntési helyzetbe került ember véleményét az öngyilkosságról. Éppen ezért, a Tanács kiemeli, hogy a támogatott öngyilkosságról szóló törvény „nem mentesíti az államot és a társadalmat az öngyilkossági döntéshez vezető veszélyhelyzet kialakulásának felelőssége alól. Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy az ember ne kerüljön olyan helyzetbe, hogy a halált a kisebbik rossznak tartsa az életben maradásával szemben.”

A Német Protestáns Szövetség (EAD) nyilatkozatban reagált az új törvényhozásra, melyben elmarasztalja a Tanácsot, mert az állam feladata lenne az élet védelme, nem pedig a halál mint lehetőség legalizálása.

A CDU politikusa, Hermann Gröhe volt egészségügyi miniszter szerint az Etikai Tanács az eutanáziáról szóló vitát a helyes sorrendben kezeli, hiszen hangsúlyozzák, hogy az öngyilkosság megelőzése a legfőbb cél. Emellett hozzáteszi, hogy szerinte is az a legfontosabb, hogy az embereket megkíméljük egy olyan kialakult felfogástól, hogy az öngyilkosság kívánatos tett.

Mint ahogy arról a Hit Rádió is beszámolt korábban, a francia Országos Konzultatív Etikai Bizottság (CCNE) szerint is lehetséges az eutanázia engedélyezése, kimondták, hogy szigorú feltételek mellett „a halálban való aktív segítségnyújtás etikus”.

Vida Zsanett / CNE