USA: Gyülekeznek a felhők az abortusztabletták körül

Felfüggesztette a mifepriszton hatóanyagú tabletták forgalmazását  a Trump adminisztációja által kijelölt amerikai kerületi bíró Matthew Kacsmaryk, amíg le nem zajlik az életpárti csoportok által indított per. A Biden adminisztrációnak egy hete van fellebbezni, amelyről az Igazságügyi Minisztérium bejelentette, hogy meg is fogják tenni.

"Az Amerikai Élelmiszer-és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) figyelmen kívül hagyta a kockázatokat a gyógyszer jóváhagyását illetően"

– áll az életpárti aktivisták által benyújtott keresetben.

Állításaik szerint a bíróság nem vizsgálja felül az FDA döntését, pedig az törvényi kötelességét megszegve, magalapozatlan érvelések és tanulmányok alapján engedélyezte a hatóanyag forgalomba helyezését.

Az FDA elleni pert négy életpárti csoport kezdeményezte négy abortuszellenes orvossal. A felperesek aggasztónak találják, hogy az ügynökség nem megfelelő eljárással hagyta jóvá a mifeprisztont, és nem győződött meg a gyógyszer biztonságosságáról, amit nők és kiskorú lányok terhesség megszakítására alkalmaznak.

Januárban az FDA módosította a hatóanyag elérhetőségére vonatkozó szabályokat, és a gyógyszertárakban is engedélyezte a gyógyszer forgalmazását, amely a hatóanyag mellékhatásaira nézve úgy tűnik, meggondolatlan döntés volt.

"Az FDA kémiailag veszélyes abortusz gyógyszerek illegális jóváhagyásával veszélybe sodorta a nőket, és lányokat, és itt az ideje, hogy az ügynökséget felelősségre vonják meggondolatlan tetteikért"

- mondta Erik Baptist az Alliance Defending Freedom egyik aktivistája, aki az ügyet kezdeményezte.

A súlyos mellékhatásokat okozó abortusz tablettákkal kapcsolatos ügyben az amerikai elnök is felszólalt.

"A bíróság ebben az ügyben az FDA, gyógyszereket jóváhagyó szakértői ügynökség helyett ítélkezik”

– mondta Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke a Fehér Ház által kiadott közleményben péntek este.

"Demokrataként minden tőlük telhetőt meg fogunk tenni, hogy visszavágjunk, és mindenki számára biztonságosan és legálisan hozzáférhetővé tegyükaz abortuszt."

mondta Jaime Harrison, a Demokrata Nemzeti Bizottság elnöke.

A tavaly októberben érvénybe lépett törvény óta, amely megszüntette a nők abortuszhoz való alkotmányos jogát, tizenkét állam már vagy egy bizonyos életkor után, vagy pedig teljes mértékben betiltotta az abortuszt.

- írja a Guttmacher Intézet, abortusz jogokat támogató kutatóintézet.

Sokan aggódnak, hogy az FDA esetleg korlátozni fogja a tabletták forgalmazását, ezért Kalifornia két millió tabletta felvásárlásával szeretné bebiztosítani magát, Thomas Rice, Washingotn állambeli kerületi bíró pedig egy másik perben előzetes végzést adott ki, amelyben megakadályozza, hogy az FDA bármilyen változtatást tegyen a mifepriszton elérhetőségére vonatkozóan.

(Reuters)