Ugrás a tartalomra

Minden légvédelmet áttörő hiperszonikus rakétát fejleszt Irán

Photo by Akbar Nemati / Unsplash

Iráni hivatalos források közölték, hogy az Iszlám Köztársaság kifejlesztett egy olyan hiperszonikus rakétát, amely képes áthatolni az összes védelmi rendszeren – állította csütörtökön Amirali Hajizadeh tábornok, a Forradalmi Gárda légierejének parancsnoka - számolt be a Neokohn.

A hiperszonikus rakéták, akárcsak a hagyományos ballisztikus rakéták, amelyek nukleáris fegyverek célba juttatására alkalmasak, a hangsebesség több mint ötszörösével képesek repülni.

„Ezt a hiperszonikus ballisztikus rakétát a légvédelmi pajzsok ellen fejlesztettük ki”

– mondta Hajizadeh, akit az iráni Farsz hírügynökség idézett.

„Képes lesz áttörni minden rakétavédelemet és generációs ugrást jelent a rakéták terén „

– mondta a tábornok, hozzátéve, hogy szerinte évtizedekbe telik, mire bárki kifejleszthet a rakéta elfogására alkalmas rendszert.

Irán és Oroszország egyaránt szigorú szankciók célpontja és a szankciókra úgy reagált, hogy kulcsfontosságú területeken fokozta az együttműködést, hogy segítsen gazdaságaik a felemelkedésben.

A Hit Rádió vendége volt Jacov Hadas-Handelsman, Izrael magyarországi nagykövete, aki Iránról mint fenyegetésről elmondta: Izrael már többször figyelmeztetett a perzsa ország jelentette kockázatra. Aláhúzta: egyértelműen látszanak Irán szándékai a fegyverkezési kutatásaikból, amelyekkel kiemelten nagy hatótávolságú rakétákra öszpontosítanak. Mint kifejtette, ezek a fegyverek már nem csak Izraelt, hanem Európát is elérnék.

A teljes cikk a Neokohn oldalán olvasható el

Legfrissebb