„Micsoda kincs” – Tim Allen kiolvasta a teljes Ószövetséget

Tim Allen nemrég elárulta, hogy életében először sikerült végigolvasnia az Ószövetséget, és ezt az élményt „felbecsülhetetlen kincsnek” nevezte.

A Télapu című filmsorozat sztárja tavaly augusztusban osztotta meg, hogy életében először veszi kézbe komolyan a Bibliát. Akkor azt mondta, hogy „soha nem szakított még erre időt”, de már majdnem végzett a Jeruzsálemi Biblia Ószövetségével és a próféták könyveivel.

„Eddig elképesztő, és egyáltalán nem az, amire számítottam”

– írta akkor.

A hollywoodi sztár azonban február 8-án egy friss bejegyzést tett közzé, amelyben azt írta:

Majdnem egy év alatt kilvastam a teljes Ószövetséget. Az újraolvasás, az odaadó figyelem és, hogy nem kalandoztam el közben, igazán alázatra tanított és hatalmas élményt jelentett számomra.”
Micsoda kincs!”

fejtette ki.

Hozzátette, hogy már „három napja az Újszövetséget olvassa”.

Rajongói arra bátorították, hogy folytassa az olvasást.

Egészen megváltoztatja az életet”

– írta az egyik rajongója.

Ha megismered Jézust az Újszövetségben, attól eldobod az agyad, és teljesen meg fogja változtatni az életedet!”

– írta egy másik felhasználó.

Tim Allen korábban már kifejtette, hogy Istennek köszönheti, hogy kilábalt a drogfüggőségből, ami miatt az 1970-es években két évet börtönben kellett töltenie.

Nem hiszem, hogy mindez véletlenül történt”

– mondta 2011-ben az ABC Newsnak.

A színész hamarosan új műsorral jelentkezik az ABC-n Shifting Gears címmel, és a tervek szerint ő lesz majd majd Buzz Lightyear hangja a 2026-ban debütáló Toy Story 5-ben is.

(Crosswalk)