Mexikó: hazatérhettek otthonaikba az erőszakkal kitelepített keresztények

Több mint 150 protestáns keresztény, akiket öt hónappal ezelőtt erőszakkal elűztek otthonaikból, visszatérhetett otthonába Mexikó Hidalgo államában, miután a helyi és az állami hatóságok közvetítésével megállapodás született – jelentette a brit székhelyű Christian Solidarity Worldwide.

A megállapodást a kitelepítettek és a helyi falusi hatóságok kötötték Rancho Nuevo és Coamila településeken, amelyek Huejutla de Reyes községhez tartoznak.

Az emberek visszatérése, köztük több mint 70 gyermek és csecsemő, egy hosszú, súlyos, a vallásszabadságot sértő konfliktus lezárását jelenti.

A konfliktus április 26-án súlyosbodott, amikor a falu vezetői, akik elsősorban római katolikusok, elvágták az áramellátást, megrongálták a protestáns kisebbség templomát, és akadályozták a kisebbségi családok otthonaikhoz való hozzáférését.

Ez idő alatt a csoport szörnyű körülmények között élt, először egy önkormányzati épületben, majd egy sportkomplexumban. Az életkörülményeik helyi egyházak által biztosított élelmiszer-ellátáson és a folyóvizet használó higiéniai megoldásokon alapultak, amely számos megbetegedést és fertőzést okozott.

A megállapodás értelmében az érintett házakban helyreállították az áram- és vízellátást, a protestáns közösség pedig beleegyezett, hogy újra hozzájárul a 2015 óta szünetelő közösségi alapokhoz.

A kormány beleegyezett abba is, hogy megszünteti a kitelepítésért felelős személyek elleni büntetőeljárást, időt adva az áldozatoknak, hogy felmérjék ingatlanjaikat, és szükség esetén hozzáférjenek az államilag támogatott segélyprogramokhoz.

Pablo Vargas, az Impulso18 Nemzeti Igazgatója üdvözölte a megoldást, kijelentve:

„Örömmel értesültünk a múlt héten kötött megállapodásról, amely lehetővé tette több mint 30 vallási kisebbséghez tartozó család visszatérését Coamilába és Rancho Nuevóba. Elismerjük az állami és az új önkormányzatok erőfeszítéseit a vallásszabadság biztosítására mindenki számára.”

Bár a mexikói alkotmány garantálja a vallásszabadságot, annak betartatása már igencsak hagy némi kívánnivalót maga után, amely visszatérő vallási konfliktusokat eredményez olyan régiókban, mint Rancho Nuevo és Coamila.

Történelmileg a helyi hatóságok nyomást gyakoroltak a protestáns kisebbségre, hogy vegyenek részt a római katolikus ünnepeken és gyakorlatokon, amely jelentős jogsértésekhez vezetett.

Mexikóban a keresztények üldöztetése a drogkartell erőszak miatt is fokozódott. Az Open Doors USA szerint az üldöztetés esetei emelkedtek, és Mexikó egyre magasabb helyet foglal el a World Watch List listáján.

(CP)